---
author:
email: mail@petermolnar.net
image: https://petermolnar.net/favicon.jpg
name: Molnár Péter
url: https://petermolnar.net
copies:
- http://web.archive.org/web/20210627201956/https://petermolnar.net/journal/amikor-az-internet-felfalja-magat/
- https://www.facebook.com/groups/afterdose/posts/2139767002855967/
lang: hu
published: '2021-06-27T21:10:00+01:00'
summary: '"a hálózati külső memóriában ezek egyszerű emlékek, amelyek előhívása, cseréje
és átdolgozása számunkra annyira nyilvánvaló, mint nektek a Négy páncélos és a
kutya felidézése."'
tags:
- internet
title: '"Lehúztuk az LD50.hu-t a hálózatról"'
---
A fenti szöveg egy idézet Piotr Czerski "Mi, a háló gyermekei" című,
inkább manifesztó, mint essé írásából. Stílusosan kénytelen voltam az
archive.org-on megkeresni[^1] mert sajnos balga módon csak a linket
mentettem el 2012-ben a magyar fordításhoz, és azóta az oldal úgy tűnik,
rég halott - de még a google sem volt hajlandó találatot adni a "Mi, a
háló gyerekei" kifejezésre. Fájdalmasan releváns mind a témámhoz, mind
az esszéhez.
A minap a Spotify listáimat takarítva meg akartam látogatni egy
weboldalt, hogy megnézzek egy setlistet egy buliból, amin idestova több,
mint egy évtizede tomboltunk. Az említett oldal egy teljesen egyedi,
évekkel a korát megelőző furcsaság volt, ami egy blogból kinőve maga
köré tekerte Magyarország szokatlan, sötét, deviáns, a "normálistól"
eltérő szukbultúráit amennyiben annak bármilyen köze volt a cyberpunk -
goth - industrial vonalhoz, akár csak érintőlegesen is. Az egyetlen
közösség, amiben valaha otthon éreztem magam, hasonló különc emberek
között.
Az oldalt a tulajdonosai 2012-ben lezárták, és áttették "csak olvasható"
módba - akkor és ott ez olyan sokként ért, hogy az eleve szar 2012-t
életem egyik legkaotikusabb évévé tette, aminek a végén Angliában
kötöttünk ki.
Egy darabig próbálkoztunk "utód" oldalt készíteni, de elvérzett. Akkor
úgy gondoltam, hogy azért, mert nem volt téma, vagy érdeklődés, de aztán
2018 környékén belebotlottam egy dokumentumfilm-sorozatba a BBS
korszakról[^2] . Ez a technológia Magyarországot szerintem teljesen
elkerülte, lévén a 80as években otthoni telefonok közötti direkt
számítógépkapcsolat kellett volna hozzá, itt meg sok helyen a 90es évek
elejéig nem volt vonalas telefon sem otthon, nemhogy számítógép és
modem. Valahol a többórányi anyagban elhangzott egy, az témához vágó
mondat: a távolsági hívások ára miatt ezek a közösségek annyira
lokálisak voltak, hogy ha valaki bedobta, hogy pizza holnap XY helyen,
akkor sokan meg is jelentek a közösségből.
Ez volt az, ami felett én annak idején átsiklottam: a mixed reality
*(fogalmam sincs, van-e jobb kifejezés erre az esetre; ha igen kérlek
írd meg nekem)* vonatkozás. Az, hogy ez nem csak egy tematikus online
fórum, sőt, utólag visszatekintve sok esetben az online rész másodlagos
volt, hanem egyfajta kiterjesztése a valóságnak, hogy tovább
folyhassanak az életben megkezdett beszélgetések. Máskor, másnak, egy
egyszerű mód, hogy felmérje a terepet, mielőtt személyesen
odamerészkedik valahova.
2021 van, és a munkahelyem kettészakadt annak tekintetében, hogy
visszamenjünk-e az irodába, vagy maradjon minden távmunkában
*(értelemszerűen eszem ágában sincs visszamenni az irodába)*. A
legérdekesebb az, hogy erről a vitáról az Amerikai Pite ugrott be: az,
hogy egy megosztott live webcam feedet 1999-ben az iskola java része
megnézett, mert teljesen normális volt az, hogy miután hazamentünk a
kötelező órákról, folytattuk a beszélgetést a neten, legyen az IRC, ICQ,
MSN, bármi más. A különbség 2021-hez képest az, hogy mindezt az ember
egy fix helyen lakó számítógép elé ülve tette - pont, mint az otthonról
végzett munka. *A hely/zetváltoztatás lehetősége csak kivételesen
keveknek adatott meg, mer a laptop ritka és drága dolog volt, a
telefonok meg 10 sms-t jó, ha tárolni tudtak.*
Amit mondani akarok, hogy amiben mi felnőttünk, más volt, mint ami ma
van. Az internet nem volt a zsebünkben, nem jött velünk bulizni, nem
dokumentálta az összes csetlésünket és botlásunkat, viszont talán pont
emiatt lehetett egy online közösségi térben folytani, amit a valóságban
megkedztünk. Úgy gondolom, hogy az oldal legértékesebb része az a
lehetőség volt, hogy a programajánlók nem tűntek el az esemény után:
sokszor követték beszámolók, fotókkal, feltörekvő hobbifotósoktól, és
hozzászólásokkal, mintegy dokumentálva a rendezvény utóéletét.
Ma, amikor a lopják-az-adatod-manipulálnak-mindmeghalunk balhék egymást
érik, úgy tűnik, hogy az ilyenfajta, mixed reality (?) közösségek szinte
teljesen felszívódtak. Nincs hol folytatni a beszélgetést egy élményről,
mert azonnak eltűnik a falakról - kell a hely a trendingnek és a
reklámnak. Minden instant, minden vagy most történik, vagy felejtsd el
annak a reményét is, hogy előkerüljön még egyszer.
Vissza a mai naphoz és a setlisthez: az oldalt két héttel ezelőtt
törölték. Ami fogadott, egy pár soros landing page, a régi design-nal.
Bejelentés? Egy böffenet Facebookon, törlés után.
Varázsütésre eltűnt sok évnyi közösségi tartalom, flyer, galéria,
beszámoló, koncertfotó, pre-myspace gótprofil, és persze kvadrillió
fórum flamewar. Egy gombnyomásra törlődött az a "read only múzeum" amit
az oldal készítői 2012-ben hagytak, és amire Piotr Czerski "hálózati
külső memória"-ként hivatkozott.
Eljutottunk volna oda, hogy a modern magánszféra-védelmi törvények miatt
törölni kell a múltat?
Sok jel mutat erre, hiszen több példát láttunk, hogy meghurcolnak
valakit évekkel azelőtti, akár még gyerekkorában *(emlékeztető: jogilag
18 alatt az ember gyereknek számít)* tett kijelentések, tweetek miatt,
olyannyira, hogy az ember inkább maga megy és törli, mielőtt valami
elmeháborodott ráakad.
Persze lehet azt mondani, hogy miért kiábálta ki a világba, gondolta
volna végig, de nagyon kevesen vannak, akik 14-18 évesen felfogták, hogy
amit akkor gondolnak a világról, az még erősen formálódik és fejlődik.
Viszont mi a helyzet egy olyan oldallal, ahol mindenki szabadon
választott felhasználónévvel volt jelen - nem a valódi névvel, talán még
csak nem is valódi profiképekkel? Ezeket is törölni kell?
Ha töröljük azt, amik, akik voltunk, elveszik a lehetősége, hogy
reflektáljunk. Magunkat fosztjuk meg attól, hogy felmérjük: vagyunk-e
legalább annyira jó emberek, ahogyan a 10, 20, 30 évvel ezelőtti
önmagunk ezt elképzelte?
Visszaolvastam évtizedekkel ezelőtti gondolataimat. Vállalnám-e mindent?
Igen. Lenne, amiért elnézést kérnék? Természetesen - de majdnem biztos,
hogy már meg is tettem. Akárcsak régi barátok, ezek mind fontosak, hogy
emlékeztessük magunkat arra, kik vagyunk, mi az utunk, hova jutottunk,
és hogy felülvizsgáljuk: a jó ösvényt járjunk?
Azonban az online törlések, DMCA-k, Right to Forget, és hasonlók
elgondolkoztattak valamin: miért nem vonatkozik ez pl. folyóirat
archívumokra? Valakiről lehoznak egy cikket, amiről később kiderül, hogy
rágalom - mégsem kérjük a könyvtárakat, hogy semmisítsék meg az archív
példányokat, elég egy helyreigazítást leközölni.
Talán ez a megoldás: talán azokat az oldalakat, amiket törölni akar
valaki vagy ki kellene nyomtatnunk, vagy air-gapped könyvtári
rendszerekre kellene archiválni. Így a múltunk, a nosztalgiára való
lehetőségünk is megmarad, és a magánjogok sem csorbulnak.
Kár, hogy sok oldalért már késő[^3] - és ezek között mostantól az
ld50.hu is ott szerepel.
Kis frissítés (2021-09-30 13:00): van egy sajnos nem teljes archívom az
egykori ld50.hu java részéről a cím
alatt. Kér felhasználónevet és jelszót, így senki nem köthet bele, hogy
csak úgy visszatettem a netre; ha szeretnél hozzáférést, írj rám.
[^1]:
[^2]:
[^3]: