A Mecsek országútján egy augusztusi holdfényes éjjelen két lovas vágtatott fel a hegynek. Az egyik egy beretvált arcu fekete köpenyeges sovány ember, bizonyosan pap. A másik egy alig tizenhat éves hosszuhaju úri fiu.

Mögöttük egy lovas szolga kocogott az úton. Ez nyereg helyett két tömött zsákon ült. Mind a két zsák olyan volt a holdvilágnál, mintha lisztet vinne. Ezeken kivül a hátán is volt egy nagy bőrturba, vagy amint ma mondjuk: tarisznya. A turba meg volt tömve s három nyélszerü valami állott ki belőle. Az egyik, hogy megvillant olykor, láthatóképen puska volt.

Egy vén odvas vadkörtefa sötétlett az út mellett. Ott ugrottak be az útról a lovukkal.

– Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.

– Ez, – felelte a fiatal ember. Gyerekkoromban bagoly fészkelt benne, azóta az odunak is meg kellet tágulnia: ha több nem, egy ember elfér benne.

A ló hátáról mindjárt felcsimbeszkedett a vadkörtefára és egy ugrással ott volt a vastag, vén törzsökön.

Beleturkált a kardjával a pudvás faderékba, de hogy nem röpült ki belőle semmi, beleereszkedett.

– Ketten is beleférünk! – kiáltotta vigan.

Azzal ujra kimászott és leugrott a gyepre.

– Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.

És ledobta magáról köpönyegét.

Gábor pap volt, a diák meg Bornemissza Gergely. Azóta, hogy nem láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a szemöldöke nőtt ki. A szakálát, bajuszát bizonyosan a forróviz nyomai miatt beretválta. Éshát egy kicsit megsoványodott.

Annál erősebben változott a fiu. A nyolc év csaknem férfivá tette. De csak a termetben. Az arca az a határozatlan se szép se csunya valami, amilyen a tizenöt esztendős fiuké szokott lenni. Csak az arca szine maradt meg, az a pirosas barna gyönge szin. A vállig érő hullámos haj az akkori idők gyermekdivatja volt.

A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap ragadta fel, a másikat a fiatal ember.

Lementek az országutra, és az ut közepén a fa irányában gödörásásba fogtak.

A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s viszszatért a lovakhoz. Levette róluk a kantárt, és békót vetett a lábukra. Hadd legeljenek a jó harmatos erdei fűben.

Azzal ő is az országutra ment. Az öblös bőr tarisznyából kirakott mindent; kenyeret, kulacsot, fegyvereket, s ezek helyett azt a köves földet kotorta bele, a mit a két ásó kiforditott. Széjjelszórta az árkokba. Visszatértében meg erős nagy köveket hordott a gödör mellé.

Nem telt belé egy óra, derékig volt már a két ember a gödörben.

– Elég, – mondotta a pap. – János most már a zsákot ide.

A szolga odavitte a két zsákot.

– A puskát is, – szólt a pap.

János odavitte a puskát is.

– Most fogd ezt az ásót és áss árkot a gödörtől addig a vadkörtefáig. Az árok itt az úton egy rőf mély legyen, a gyepen aztán fele mély is elég. A gyepet úgy szedd fel, hogy visszarakhassuk. Semminek se szabad a munkánkból meglátszania.

Mig a szolga az árkot ásta, a két úriember beleüritette a két zsák tartalmát a gödörbe.

A zsákokban puskapor volt.

A puskát a pap felhúzta. Megmozgatta a kakasban a kovát, hogy erősen áll-e, azután egy hosszu összekarikázott zsineget vett elő; rákötötte az egyik végét a puska ravaszára.

Most aztán úgy rakták körül a port meg a puskát kővel, hogy a zsineg szabadon mozoghatott. Óvatosan rakták tovább és tovább a követ a puskaporra, mig végré a gödörből nem látszótt semmi.

A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig s megfalazta kővel. A zsineg ebben az árokban huzódott tovább. Lapos kövekkel fedték be mindvégig úgy, hogy sehol ne szoruljon.

– No, – mondja a szolga, – most már tudom, mi készül itten.

– Hát micsoda János?

– Valaki itt az égbe röpül.

– És mit gondolsz kicsoda?

– Kicsoda? Hát biz azt könnyü kitalálni. Holnap jön erre a török császár.

– Ma, – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.

Mikor a kelő nap megvilágitotta az országutat, nem volt már semmi nyoma sem a gödörnek, sem az ároknak.

A pap megtörülte a homlokát és igy szólt:

– Most, János fiam, ülj lóra és menj föl a Mecsek tetejére. Menj mindaddig, mig csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni Pécsig.

– Értem uram.

– Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött husz harminc lépésnyire. Te pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első lovast meglátod, nyargalj vissza és költs fel bennünket.

A pap ezzel bement az erdőbe. Jó gyepes helyet kerestek a diákkal. Leteritették a köpönyegüket és egy perc mulva elaludtak mind a ketten.