Ime, egy kis mutató, miként szokott Deák olvasni s miként szokta a könyveket megbirálni.

De gondoskodik egyébről is.

1856. évi márcziusban szerez Klára nénjének hajfürtöket. Klára akkor már 64 éves s haja ritkulni kezd. Maga Deák ugy szerette látni nénjét, mint a hogy korábban volt, tele hajfürtökkel. Klára szivesen föltette az álfürtöket öcscse gyönyörüségére.

Levelekből azt olvasom, hogy 1858-ik év végén sógorának bundát vesz, Klára nénjének pedig köpenyeget. Ezek nagyon örülnek a ruhadaraboknak. Meg is irják. Deák azt feleli:

»Örülök, hogy Klárinak a köpenyeg, neked a bunda tetszéstekre van. Női ruhákhoz nem értek, de annyit láttam mégis, hogy a köpönyeg igen elegáns és divatszerü. A bundához már jobban értek s meg vagyok győződve, hogy az meleg, kényelmes és tartós leend.«

Sógora és nénje azontul is minden alkalommal megkérik a beszerzésekre. 1859-ik évi november 10-én egyik levelében igy ir Deák:

»A megbizásokban eljártam s azokat holnap küldöm el. Ramazetter Vincze, ki pár nap óta itt van, holnap utaz vissza s ajánlkozott, hogy a küldeményt Egerszegre viszi: ott kerestesd tehát azt kedves sógor Koppány barátunknál.«

»A küldemény következőkből áll:

E hat darab 2 külön csomagban és egy iskátulában van pakolva.«

»A b) és c) alatt emlitett két ruhadarabot azért küldöm, hogy Klári azokból válasszon. Az egyik melegebb, de nehezebb, a másik is meleg, de könnyebb. A melyik nem tetszik, azt visszaküldheti, a boltos visszaveszi. Meglehet az is, hogy mindeniket megtartja; egyiket téli nagyobb hidegre, a másikat tavaszra és őszre, azért küldöttem el mindeniket – de a mint mondom, a boltos kész bármelyiket minden legkisebb követelés vagy nehézség nélkül visszavenni.«

Emliti a levélben Deák »Koppány barátunk«-at.

Koppány Ferencz zalavármegyei birtokos s a nemesi pénztár gondnoka volt évtizedeken át. Szigoru pontosság s becsületesség volt jelleme. Nagyra becsülték. Deákkal egykoru csaknem s 1824-óta benső jó barátja. Egerszegen lakott később is még s 1859-ben is.

Ramazetter Vinczét is emliti. Ez volt a gazdag sümegi kékfestő és borkereskedő. Badacsonyi és somlyai birtokos. Igen derék ember. Balatoni utazásaim harmadik kötetében bőven emlékezem róla. Deáknak jó ismerőse.

* * *

Tovább nem folytatom az esetek és példák felsorolását, hogy miként érintkezett a haza bölcse testvéreivel és sógorával. E példákkal csak azt akartam megvilágitani, miként élhette le életének nagy részét, az 1855-től 1869-ig terjedő időt Puszta-Szent-Lászlón? Minő erő, minő érzés, mekkora szeretet volt az kölcsönösen, mely őt oda mindig visszavonta s állandóan odakötötte?

Klára angyallelke s Oszterhuber magas műveltsége s egyszerü és nemes egyénisége volt a kettős vonzó erő. S rég elhunyt bátyjuk szent öröksége. A ki csak ugy volt a Valiczkavölgyi uri lakkal s annak urával és urnőjével, mint maga Deák Ferencz.

Klára urnő középtermetü nő volt. Festők, költők talán nem találtak volna különös szépségnek s nem is volt az. De nagy szemeiben, nemes tiszta arczában s a Deák-testvérekhez hasonló arczjellegében mégis volt valami, a mely a tartalmas férfilelket erősen vonzotta. Hiszen egykor Csányi László rajongott érte, Oszterhuber feleségül vette s egész életében boldog volt vele, a két Deák-testvér pedig szeretetének és gyöngédségének hatalma alatt állt haláláig.

Naptól kissé barna arczbőre volt, mint Deák Ferencznek.

Termete inkább sovány volt. Soványsága még leánykorából származik. Deák Antal azt irja egyik levelében:

»Klári hugom sovány complexióju«. De erről a soványságról hagyomány szól.

E hagyomány szerint Klára uraszony mindig attól tartott, hogy meghizik s kövérsége növekedtével serénysége s munkaszeretete csökkenni fog. Azért azután kissé mesterségesen óvakodott a hizástól; kerülte a zsiros és tésztás ételeket; sok zöldséget és gyümölcsöt evett s hozzászokott az eczetes ételekhez.

Bizonyos, hogy Antal bátyja s Ferencz öcscse is kövérek voltak.

Deák Ferencz termetének sulyát nem ismerem, utolsó éveiben 105, legfölebb 110 kilóra becsülöm. Jó középtermetü férfiunál ez már kövérség.

Deák Antal 1822-ben, tehát 33 éves korában, megmérette magát s 175 bécsi fontot nyomott. Ez 98 kilónak felel meg. Ő se volt magasabb termetü, mint Ferencz öcscse, tehát őt is kövérnek lehet mondani.

Klára urasszony nem akart ilyen lenni.

Gyermeke nem volt. Legalább Deák Antalnak és Ferencznek 1825-től kezdődő leveleiben nincs emlékezés arról, hogy gyermeke lett volna. Ha volt is 1822-től 1825-ig, annak korán el kellett halni, mert az én tudtommal nincs róla emlékezés.

Sokat betegeskedett. Nem kimélte magát, éjjel-nappal talpon állt a nagy gazdaságban. A mit jótékony szive szegényeknek, egyházaknak, kolduló barátoknak juttatott, pedig sokat juttatott: azt szorgalommal, igyekezettel törekedett jó férjének tizszeresen visszafizetni.

Tárnokon hatvan hold erdőrész jutott neki a tagosztályban – az ugynevezett Aszuvölgyi részben. A mikor a tagosztály készült: unokatestvérei, Deák József gyermekei viszálykodtak. Becslésen, elhelyezésen nem tudtak megegyezni. Klára urasszony az ő birtokát nekik adományozta ingyen, de csak arra az esetre, ha békés, barátságos uton egyeznek ki. Tudta, hogyha kilencz osztozó gyerek pörösködik: a nagy birtokot elemésztik az irók-birók. Igy azután békesség lett.

Igazi Deák-felfogás, Deák-jellem.

Unokaöcscseit, a kik rászorultak, bőkezüen segélyezte.

A hagyomány szerint magának Deák Ferencznek is juttatott igen gyakran bőséges ajándékot. Ő pedig nem szorult rá és csakis Klára nénjétől fogadott el szivességet.

»Jó lélek.« Igy szokta a magyar nép jellemezni az olyan asszonyt, a milyen Klára volt.

De az örökös szorgalomban gyakran meghült. Csúzos lett s ebből nem tudott kiszabadulni. Bécsi doktorokhoz, külországi fürdőkre el nem ment volna a világért se. Ugy hitte: magyar asszonynak idegen országban nem szabad üdülést keresni.

Világhirü öcscse, kis Ferkója is hiába kérte, hiába intette. 1855-ben azt irja sógorának:

»Kedves jó Klárinkat milliószor csókolom s arra kérem, vigyázzon jobban egészségére. Ő mindig oly kényes és ovatos volt, midőn másét kezelte. Gondolja meg, hogy az ő egészsége nem egyedül a magáé, hanem a mi kincsünk is!«

El kellett mulni ennek a kincsnek is.

Az 1859-ik év őszén állandóan betegeskedett. Különösen idült hörghurutja bántotta. November közepe táján mintha jobban lett volna. Azt irja Deák 1859. évi november 10-iki levelében:

»Kedves Sógor! Rendkivül megörvendeztetett szives leveled, melyet a napokban vettem s melyből szegény Klári egészsége javulását értettem. Keresztlányom Dőry Fáni is irt s ő is azt irja, hogy Klári, istennek hála, tetemesen jobban van. Adja a mindenható, hogy javulása oly gyors és teljes legyen, a minő buzgó a mi óhajtásunk s imádságunk gyógyulásáért.«

A haza bölcse imádkozott!

Hiába volt a remény! Javulását arra használta, hogy végrendeletet csinált. Deczember 21-én tüdőlobot kapott s 25-én nemes lelke felröppent az égbe.

Betöltötte 66-ik évét. Kis körében ragyogó volt élete. Szeretet vette körül s boldogságot árasztott mindenkire.

* * *

Deák Ferencz azért eljárt Puszta-Szent-Lászlóra, mig kedves sógora is el nem hunyt 1869. évi január 10-én.

De még ez év nyarán is ellátogatott oda. Senki se volt már az öregek közül életben. Tarányi Ferencz barátom fogadta igaz szivvel, Oszterhuber József testvérének, Mihálynak fia s az összes Oszterhuber–Tarányi birtok örököse. De gyöngéd figyelme s nemes vendéglátása hiába volt.

A bölcs azt mondja egyik napon Tarányinak:

– Gyere kedves öcsém, menjünk sétálni!

Mentek.

Deák Ferencz a temető felé vette utját. Árnyas fák közelében ott áll két magas fehér kőkereszt. Egyiken Klára neve, a másikon az egykori kedves sógor neve.

Uj sirhalom és régi sirhalom egymás mellett. Mind a kettő zöld a pázsittól s tele nyiló virággal.

A haza bölcse megáll a két fehér kő előtt. Nem szól semmit, csak nézi a követ.

Ajka remeg. Imádkozik. Szemeiből forró könyek gördülnek le arczán. De oroszlánarcza akkor se változik.

De nem is sétál tovább. Hazamegy s onnan elutazik. Sohase látta többé Puszta-Szent-Lászlót. És sohase látta többé Söjtört és Tárnokot, a Deákok ősi fészkeit s az ő édes szülőföldét.

És a vidéken a rokonok és jóbarátok! Alkotmányunkért való nagy harczaiban hű bajtársai! És a szép urnők, a csevegő lánykák, serdülő korától fogva szivének szerettei!

Sohase látta őket többé!