Rodostó, 1748. 26. julii.
Néném, mint vagyunk, hogy vagyunk? A vizi postáink igen sokáig maradnak az úton. Azt írod néném, hogy kedvesen olvastad a porta iránt való levelemet, és hogy csak kövessem; mert kedvesen veszed – én pedig mindenkor azon igyekeztem, hogy kedvet találjak. Elkezdem tehát nem az úr, hanem az asszony dolgát.
Azt tudod, néném, hogy a törökök fegyverekkel nyerték meg Európában, Ázsiában és Afrikában a nagy és gazdag tartományokot, akiknek teljességgel való örökös ura a császár. De ezekből ki kell venni a papi, és a templomokhoz való jószágokot; mivel a papok nálok is szeretik a jószágokot.
A földnek ős örököse lévén tehát a császár, a fegyverrel meghódoltatott tartományokot a császár még eleinte mindjárt felosztá a vitézinek, hogy megjutalmaztassa jó magokviseléseket. Ezeket a jutalmakot pedig Timároknak nevezék, de nem a magyar timáraink. És azok, akik olyan jószágokot bírnak, tartoznak bizonyos számú lovasokot tartani a császár szolgálatjára. De azt jó megtudni, hogy azok a jószágok, noha örökösek legyenek is, de azt úgy bírják, mintha bérben bírnák; mivel a császár elveheti tőllök amikor akarja. A császárnak ilyen teljes hatalmára való nézve nevezik őtet a törökök földi istennek, vagyis az isten árnyékának. Ezért is tartják a törvény doktorai, hogy feljebb való a törvénynél. Való, hogy bizonyos dolgokban a császár a mufti ítéletihez folyamodik; de ha úgy nem ítél, amint néki tetszenék, minden irgalmasság nélkül kiteszi a muftiságból, és olyant tészen, aki inkább tudja kedvét keresni.
A törökök azt is tartják, hogy a császár megmásolhatja fogadásit és igéretit, amidőn a valamiben megsérti, vagy kisebbíti az ő örökös hatalmát. Való, hogy mikor császárrá teszik, megesküszik, és azt fogadja, hogy oltalmazni fogja a török vallást, és a Mahumet törvényét. De ugyanazon törvény a törvény szájának és magyarázójának nevezi. De az is való, hogy a tudós törvényes doktorok a császár hatalmát meghatározzák a vallás dolgaiban: de az országos dolgokban egész hatalomban hadják. Immár eleget írtam. A krími tatár sem íratna ilyen melegben a rabjával többet.
Rodostó, 26. octob. 1748.
Itt, kedves néném, bő szüretünk vagyon. Ürmös bort is csinálok. A szőllő olyan olcsó, hogy egy polturán három okkát adnak a gyönyörűséges szép édes szőllőből – a kilencz fontot tészen. Ha a szőllő olcsó, a munkája sem sokba telik, valamint a több mezei munkák. Példának okáért a pamutot felszedi ebben a holnapban – ugyan azt a földit decemberben elsőben elvetteti, azután egy nyomorú ekével s két ökörrel felszántják – juniusban olyan búzát arat, mint a nád.
Elfelejtettem vala, hogy az asszony dolgára hínak. A törökök a több jó erkölcsök között az engedelmességet legnagyobbra becsűlik. Leginkább erre is tanítják azokot, akiket a császár udvarában nevelik, és akik a nagy tisztségekre rendeltettek. Amint is hogy azokot, akik a császár parancsolatjából való halált engedelmességgel veszik, mártiroknak tartják, és hogy azok mindjárt egyenesen postán mennek paradicsomba. Ugyanezen okból is adják mindazokra, akik tisztségekben vannak, a Kul nevet, ugymint a szultán rabjai. Sőt még a fővezér is nagy nagy tiszteletnek tartja ezt a nevet adni magának. Elmondhatni azt is, hogy az egész birodalom csak rabokból áll. Az ifjakat, akiket az udvarban nevelik, ott 20, 30, 40 esztendeig is zárva tartják, mint a tömlöczben. Többnyire a pasáknak az anyjok rableány volt – a császárok mindenkor rabasszonyoktól valók. Ettől vagyon, hogy a törökök oly hajlandók a rabhoz illendő szolgálatra. Többet nem írok; mert tegnap nagy fogyatkozás volt a napban – csillagokot is láttunk.
Rodostó, 19. dec. 1748.
Ez a levelem abból fog állani, hogy mi formában nevelik az ifjúságot a császár udvarában; mivel a törökök azt tartják, hogy a császárt olyanoknak kell szolgálni, akik tőlle vették a neveltetést és az eledelt. – Azok az ifjak pedig többnyire keresztyén apáktól és anyáktól valók. Ezek a nagy tisztségekre vannak hivatalosok. A törökök ezeket isoglánoknak nevezik. Ezeknek az ifjaknak pedig igen szépeknek, és szép termetűeknek kell lenni, minden testi fogyatkozás nélkül; mert a törökök azt tartják, hogy egy szép testben mocskos és piszkos lélek nem lakhatik. Minekelőtte bévegyék őket, a császárnak bémutatják, aki elosztja őket az arra rendeltetett iskolákban. De elsőben a könyvben felírják neveket, hány esztendősek, hová valók, és azután fizetések jár – napjára négy vagy öt pénz. Ezek el vannak osztva a nagy, vagy a kis iskolában. Rendszerént a nagyban megvagyon 400, a kicsidben 200. És igen nagy vígyázással, és szorosan nevelik őket. – A mesterek a vallásra, török, persiai, szerecsen nyelvekre tanítja őket. Ezekre pedig a fejér herélt embereknek a fejek visel gondot. Mind köntös, mind étel dolgában tisztességesen vannak. Az ágyok sorjában vagyon, és minden ötödik ágy között egy herélt ember fekszik, hogy valami rendetlenség ne történjék közöttök. Amidőn a gyermekségből kikelnek, olyan foglalatosságban gyakoroltatják őket, amelyekhez erő kívántatik, dárdát, láncsát hajíttatnak vélek, a nyilazásra tanítják. Ezeken kívül kézi munkára is tanítják, a nyíl-, nyereg-csinálásra, muzsikára; kutyákat, madarakat neveltetnek vélek. Ezekből az iskolákból feljebb való hivatalokra emelik őket, úgymint a császár ingeit mosni, gondot viselni a drága italira, a fizetéseket is megjobbítják, napjára 8 pénzek jár. Ebből a két házból még feljebb való házban fognak menni, amelyet Cház-odának híják, amelyben negyven inas lakik, akik szűntelen a császár mellett vannak. Ezek közül tizenkettő az udvari főtisztségeket viselik, ezek azok: a Seliktár aga, aki a fegyverhordozója; A Rikiabdár aga, aki a kengyelét tartja; Az Ibriktár aga, aki a vizét hordja; A Tulbendár aga, aki a császár csalmáját ékesíti; Kemhusár aga, aki a köntöseire visel gondot, és fejér ruhákra; A Chernegir basi a feje azoknak, kik a császár ételét megkóstolják; Zagárgi basi, aki a kutyákhoz láttat; Dirnakgi basi, aki a császár körmeit metélli; Barber basi, az első borbély; Muhascsegi basi, aki a költségre vigyáz; A Teskeregi basi, secretárius. Ma többet nem.
Rodostó, 15. februárii. 1749.
Ma a fél emberekről írok, vagyis a heréltekről. Mivel vannak a császárnak kétféle herélt emberi: vannak fejér és fekete. A császárnak a belső udvarabeli főtisztei mindinkább heréltekből állanak. A császár első papja, és a császári templomoknak plébánusi heréltek.
A fekete heréltek az asszonyok szolgálatjára rendeltettek. Ezek teljességgel meg vannak herélve, és ezeknél rútabbakot se ocsmányobbakot nem lehet látni. Ezeknek a legelső tisztje a Kislár agasi.
Úgy tetszik, hogy itt beszéllhetünk a császár udvarában való leányokról. Ezek mind külömféle országból való rab leányok; kiválasztják a legszebbeket. Ezek két házra vannak elosztva, valamint az inasok. A foglalatosságok a varrás, mindenikének különös ágya vagyon, és minden ötödik ágy között egy igen vígyázó öreg asszony fekszik. Ezeket a muzsikára és a tánczra tanítják. A császár anyja ezekből veszen maga mellé, akiket akarja. Az öreg asszonyt, aki ezeknek parancsol, nevezik kaden kiája: a leányok anyja.
Amidőn a császár közűllök akar választani, sorba állítják. Amelyik megtetszik, annak veti a keszkenőit, és azt pompával viszik a császárhoz. Ha szerencséjire első fiat hoz, megkoronázzák, és a Hasáki sultana nevet viseli; a többi, ha fiat hoznak is azután, nem viselik ezt a nevet.
A császár halála után akiknek leányi voltanak, az udvartól kimehetnek; de akiknek fiok volt, azok bé lesznek rekesztve holtig, hogyha csak a fiok császárrá nem leszen. Mindezekből kitetszik, hogy a császár belső udvara olyan, mint egy iskola, ahol nagy rendet tartanak. Már ezután a császár külső udvaráról lesz a szó.
Rodostó, 21. junii, 1749.
Fogjunk az asszony dolgához, és kezdjük el a fővezéren, akit a törökök Vizir Azemnek nevezik, ugymint a tanács fejének. A császár csaknem az egész hatalmát kezében adja, keziben adván a maga nagy pecsétit, amelyen a maga neve vagyon metszve. Ezt a tisztséget az első Amurátes kezdé.
Vannak még más hat dívánvezérek, akik a dívánban csak akkor adhatnak tanácsot, amidőn tanácsot kér a vezér tőllök.
A vezér udvara fejdelmi udvar a nagy ceremóniákba. A három szegletű csalmáján két tollat visel, a császár hármat. A vezér előtt három lófarkat visznek. – Ezt a nagy becsületet csak három pasának adják meg az egész birodalomban, minthogy a császár képét viseli. Minden a maga perét őeleibe viheti. Egy hétben négyszer tart dívánt a császár udvarában, kétszer pedig a maga házánál. A vezér oly hatalmas légyen is, de meg nem ölethet egy basát a császár kezeírása, parancsolata nélkül, még csak egy jancsárt is a főtisztje híre nélkül. Ámbár minden kérésnek a vezér keze által kell meglenni, ha történik, hogy valakinek nagy igazságtalanságot cselekedtenek, amelyben a vezérnek is része volna, olyankor szabad a császárra híni, tűzet tévén a fejére, és úgy menni a császár udvarában igazságot kérni.
A vezér fizetése csak húsz ezer tallér esztendőre. De az ajándékok, amelyeket a basák adnak az egész tartományokból, és a sok pénz, melyet veszen fel mindazoktól, akiknek dolgok vagyon a portán, rettentő sokra megyen; amelyet a császár látatlanná tészi; mivel az a kincs még az ő ládájában fog menni.
Vannak még a vezér után nagy tisztségek, ugymint a beglerbégségek. Ezek a tartományok gubernátori. Ezek mind három boncsokosok, és urai mind a hadi, mind a törvényes dolgoknak. Az anatoliai beglerbégség legelső. Ennek egy milliom készpénze jár esztendőre. Huszonkét beglerbégség vagyon. Ezeknek a nagy gubernátoroknak mindenikének vagyon magának muftija, reis effendije: cancelláriusa, defterdárja: kincstartója.
Hát a havasalföldi és a moldovai vajdákról ne szóljunk? A kettő között a moldovai az első, és a szegényebb. A moldovai a császárnak hatvanezer tallért ád, hát még a sok imide-amoda való ajándék még annyira megyen. A havasalföldi vajda százharmincz ezer tallért. Régenten a törökök olyan együgyűek voltak, hogy magok mentek az adópénzért. Volt olyan havasalföldi vajda, aki utánna küldött a törököknek, és tolvaj képiben elvették tőllök az adó pénzt. A török egyszer-kétszer csak elszenvedte, de a szemit felnyitotta, és már most a vajda emberei szedik az adópénzt Konstancinápolyban. Ha elvesztik, nem a császár kára.
Rodostó, 21. octob. 1749.
Itt attól nem igen tarthatni, hogy a távolvaló tartományokban a gubernátorok az engedelmességet félben rúgják, és magokot szabados urakká tegyék; mivel arra igen vígyáznak, hogy olyan gubernátorokot tegyenek, akik a császár udvarában neveltettek, akik nem tudják se apjokot, se anyjokot, se semmi pereputyokot, akiknek nem lévén semmi támaszhoz reménységek, nem lehet valamit kezdeni a császár ellen.
A császár azt meg nem engedi, hogy az atyának gazdagsága a fiára szálljon. Minden pasának az örökje a császáré, és abból annyit ád a gyermekeknek, amennyi elegendő, hogy élhessenek.
A császár ha nem jó szemmel látja valamely pasának nagy hatalmát vagy gazdagságát, akkoron vagy húgát, vagy más atyjafiát adja néki. Az eljegyzéskor nagy summa pénzt kell adni, és drága ajándékokot kell adni a házasság előtt: házasság után pedig tartani kell nagy fényességgel, úgy annyira, hogy akármely nagy kincse legyen, de a felesége megüresíti a ládáit, még pedig véle sem lakhatik; mert a császár atyjafiait ki nem viszik soha Konstancinápolyból: magának pedig a pasaságban kell lakni.
A régi familiákra itt semmi tekintet nincsen. – Az olyan pasa pedig, aki császári vérből valót veszen el, a feleségét, akit annakelőtte vett volt el, el kell bocsátani, akármely nehéz dolog legyen a. Minthogy pedig az új feleségivel sem lakhatik, azért a felesége ád neki csemegére egykét halajkát, vagy rableányt. Nekünk is csemegére elég bő szüretünk volt.
Rodostó, 1750 16. januárii.
Kedves néném, e jubileum esztendő szent esztendő, bár a szent Péter templomában mehetnénk: de oda nem mehetünk. Imádjuk itt az istent: nagy az én nevem mindenütt, és mindenütt áldoznak az én nevemnek.
Vagyon immár egynehány napja, hogy a vezért letették. Tihája béget tették helyében. Ezt Mehemet pasának híják.
Már mostanában a török vallásról kell írni, és azt mondani, hogy minden hamis vallások között legveszedelmesebb a Mahumet vallása; mert azonkívűl, hogy az érzékenységeknek leginkább kedvez: de másként egynehány punktumokban megegyezik a keresztyénséggel. Mahumet a valóságos, és mindeneket teremtő istennek ismeretségére fundálta a vallást, azután a felebaráti szeretetre, a testi tisztaságra, és a csendes életre. A török vallás keményen tiltja a bálványozást.
Mahumet pogányságban született a szerecsenek között 570-ben. Neki természet szerént való értelme volt. Azt tartják, hogy egy Nestorianus Sergius nevű barát, aki elszökött volt Konstancinápolyból, hogy a hagyatta volna el véle a pogányságot. Kitetszik az alkoránból, hogy e két ember a szent írásból vették ki, ami legjobb a vallásban. De mivel az ő idejekbe Arábiában sokkal több zsidó vala, mintsem keresztyén, azért nem is vevének ki annyi szokást az új testamentumból, mint az óból – arra az okra való nézve, hogy a zsidókat a magok vallásokra hódíthassák, és a keresztyénektől se távozzanak el teljességgel. Ha a Mahumet bolondsága a nem lett volna, hogy őtet az istentől küldetett embernek tartsák, az ő vallása nem igen külömbözött volna a sociniánusok vallásától. De rendkívűl való nagy dolgot akara cselekedni, el akarván hitetni másokkal, hogy néki szövetsége vagyon a magasságbéli lelkekkel. – De minthogy se nem küldetett volt, se csudatételekre való ajándéka nem volt, kénszerítteték a vallása felállitására, hogy az okossághoz, a világi tudományhoz, és a csalárdsághoz tegye az ő elragadtatásit, amelyeket okozák vala a nagy nyavalyatörések. Végtire mindezek csak elhiteték a néppel, hogy ő sokkal feljebb való volna a több embereknél, és hogy a mennyekből venne oktatásokot. A felesége Fatima, és a jóakarói tele torokkal kiáltják vala, hogy ő volna hirdetője, magyarázója az Úr akaratjának: e világra pedig csak azért jött, hogy az Úr parancsalatit hirdesse. A galamb, akit arra szoktattak vala, hogy a feje felett repdessen, nem kevesé emelé fel a nép előtt, aki azt tartotta, hogy ez a madár Gábriel angyal lévén, a fülibe beszéll a követnek. Itt félben szakasztom, másszor többet.
Rodostó, 1750. 15. máji.
Ki ne örűlne a májusi szép napoknak? De a bizonyos, hogy itt a május nem oly kedves, mint másutt; mert leveles fákot csaknem egész télen látunk – zöldséget szűntelen. Sőt még májusban a szárazságok elkezdődnek, a fű is hervadni kezd, a fák pedig már aprilis kezdetén virágoznak, ződülnek.
De itt nem a gazdaságról kell beszéllni, hanem a Mahumetről, aki, hogy magától el ne vadítsa a pogányokat, se zsidónak, se keresztyénnek nem akará magát mutatni. De, hogy mind a zsidóknak, mind a keresztyéneknek kedvezhessen, mindenikének holmi részecskéit kivevé a vallásából, és a magáé közé toldá. És azt tanítá, hogy háromféle írott törvényt adott ki az Úr az embereknek – mindenikében lehet üdvezűlni; mert mindenike azt hagyja, hogy higyenek az egy istenben, minden emberek teremtőjében és bírájában. – Az első törvény Mózses által adatott ki, de minthogy igen nehéz volt, azért igen kevesen is vihették azt jól végben. A második törvény a Krisztusé, amely noha teljes legyen is kegyelemmel, de ennek sokkal nehezebb a megtartása, mivel igen ellenkezik a megromlott természettel. Azokáért mondá: „Az Úr teljes lévén irgalmassággal, énáltalam küld nektek egy olyan törvényt, amely könnyű, és a ti gyengeségetekhez való – úgy, hogy azt követvén egészen mindnyájan, boldogok lehessetek mind ezen, mind a más világon.“ Ez igen nagy ígéret.
Az alkorán könyve olyan könyv, amelyben a jók között sok gyermekség és haszontalanság vagyon. De ez a könyv akár micsodás legyen, mindazonáltal magában foglalja mind a papi, mind a városi törvényt, és elejekbe adja a törököknek mind azt, amit hinni és követni kell. Ők azt meg nem mernék nyitani, hanem először a fejekre teszik, amely nálok a tiszteletnek legnagyobb jele. Azt nagy szorgalmatossággal olvassák a parancsolat szerént, amely azt hagyja: Foglalatoskodjatok gyakorta annak a könyvnek olvasásában, amely néktek küldetett, és könyörögjetek szűntelen; mert az imádság eltérít a vétektől. Azt tartják, hogy aki azt elolvassa annyiszor amennyiszer – már annak bizonyos száma vagyon – hogy a megnyeri a paradicsomot. Ők azt főkönyvnek nevezik.
A török vallás három ágra szakad. A szerecsenek tartása legbabonásabb – ezek Bubeker szerént tartják a vallást. A persáké, amely tisztább, ezek Halit követik. A törökök pedig Omerrel tartanak – ezek a többit eretnekeknek tartják és kárhoztatják. – Én pedig nem kárhoztatom azt, aki hosszabb levelet nem akar írni: sőt még azt mondom, emberséges ember érette.
Rodostó, 16. sept. 1750.
Mely szép dolog ilyen mezei városba lakni, mint a miénk – akkor megyen a mezőre az ember, mikor akarja. A nagy kerített városok, mint a tömlöczök, olyanok. Most a kertekben enni gyönyörűség. Ott a sok gyümölcs, noha nem sokféle; mert a kertészek rosszak, oltani nem tudnak. Körtvély, alma, szilva nincsen, hanem a sok őszi baraczk – a sok két, háromféle dinnye, kivált most az őszi dinnye, amely decemberben is tart. Olyan őszi dinnye pedig, mint itt vagyon, nem adatik sehol. Az igen hasonlít az ugorkához, aminthogy, amelyik nem jó, egész ugorka. De ennél a dinnyénél nem lehet kedvesebb gyümölcsöt enni. Kívűl a szemnek nem tetszik, ha megmetszik, még annál inkább, mert a belső része tiszta zöld. De ha megkóstolják, gyönyörűséggel esznek belőle, mert olvad a leányok szájában, és olyan édes, mintha nádmézbe főzték volna meg. Menjünk már az asszony dolgára.
A törököknek egy hitágazatja vagyon, tudniillik: Hogy csak egy isten vagyon, és hogy Mahumetet az isten küldötte. Ami pedig a törvénybéli parancsolatot illeti, a törökök öt részre osztják. I. Hogy napjában ötször imádkozzanak. II. Hogy a Ramazánt megbecsűljék. III. Hogy alamizsnát adjanak, és az irgalmasságnak cselekedetit kövessék. IV. Hogy, ha lehet, búcsúra elmenjenek Mekkában. V. Hogy semmi tisztátalanságot el ne szenvedjenek a testeken.
Ezekhez még más négy parancsolatot adnak, de ezek nem szükségesek teljességgel az üdvösségre. I. Hogy pénteket megülljék. II. Hogy környűlmetéltessék magokot. III. Hogy bort ne igyanak. IV. Hogy disznóhúst ne egyenek, se olyan állatot, akinek először a vérit ki nem bocsátották.
A törökök tisztelik pénteket, és tartoznak azon a napon a templomba menni délbe. Az asszonyoknak megengedik, hogy oda ne menjenek, azért, hogy a férfiak figyelmetesebben imádkozhassanak. A török kereskedő délig ki nem nyitja a boltját azon a napon, desőt még egy ájtatos török a keresztyén házában se menne – amint e velem megtörtént.
A közönséges jó vivé a törvénycsinálót arra, hogy a tanítványinak megtiltsa a boritalt. „Óhjátok magatokot, mondá, a bortól, a koczka, a sak játékoktól. Ezeket azért találta fel az ördög, hogy gyülölséget és veszekedést szerezzen az emberek között, hogy őket eltávoztassa az imádságtól, és meggátolja őket, hogy az isten nevét segítségül híják.“ Minket pedig meg nem gátol, hogy ne adjunk hálákot az Úrnak, hogy a pestisnek hírét sem hallottuk ebben az esztendőben – ne is halljuk.
Rodostó, 1751. 14. febr.
Kedves néném, annak igen örűlök, hogy a ked tetszése szerént írtam még eddig a török szokásról és vallásról. Kívánom, hogy ezután is úgy legyen. De azt szükséges megírnom, hogy itt igen zűrzavar idők járnak, de a nekünk hasznunkra vagyon; mert most fársángba csak hozzák nekünk a sok túzokot halva és elevenen, akiket az ónos esőkbe fogták. A török nem kap rajta: mi pedig már meg is úntuk. A túzok rettentő fejes, makacs állat, jobban szereti éhel megölni magát, mint enni, hanem a fiatalt fel lehet nevelni. – Ideje az asszony dolgára menni.
A muftit a törökök úgy tekéntik, mint vallásoknak, törvényeknek fejit és oráculumját. Ennek választása teljességgel a császáron áll, aki erre a hivatalra okos, értelmes, és igaz embert választ. – Ámbár az ő decretumit és végezésit a bírák törvénynek tartsák is, de a császárt semire nem kötelezhetik. Mindazonáltal olyan nagy az ő hatalma, hogy semiben néki ellent nem mond, se ellent nem tart végezésinek. Amelyek csak egynehány szókból állanak, és utóljára mindenkor hozá tészi: „Az isten tudja, melyik jobb.“ Mindazonáltal amidőn a császár tanácsot kér a muftitól az országos dolgokban, vagy valamely pasának haláláról, vagy a békeségről, hadakozásról, és ha úgy talál lenni, hogy ez a főpap másként gondolkodik, mint a császár mindezekről; minden halogatás nélkül leteszik, és olyan főpapot tesznek, akinek olyan gondolati legyenek, mint a császárnak.
A császár, mikor a muftinak ír, ilyen titulust ád neki: „Ésádnak, aki minden bölcseknél legbölcsebb, minden tudományokban legfeljebb haladó mindazoknál, akik fent haladnak. Te aki minden nem szabados dologtól megtartóztatod magadat. Eredete a jó erkölcsnek, és a valóságos tudománynak. A próféták és az apostoli tudománynak örököse, aki megfejted a hitnek ágazatját, és kinyilatkoztatod annak valóságos értelmét. Te vagy az igazság kincsének a kulcsa. Te világosítod meg a homályos magyarázatot. Meg vagy erősítve a felső igazgatónak, és az emberi nemzet törvénycsinálójának kegyelmével. – A nagy isten adja, hogy szűntelen megmaradj a jó erkölcsbe.“
A muftit mihent választják, a császár egy nyusztos mentét küld néki, és ezer tallért aranyúl egy kezkenőben. Azután 2000 pénzt rendel néki napjára – egy poltura három pénz – e mintegy 16 tallérra és 30 polturára megyen. Vannak olyan császári templomok, akiknek jószágiból felvehet ötvenezer tallért.
A mufti után vannak a két kadileskerek: az egyik európai, a másik ázsiai. Ezek eleiben mindenféle törvény elmehet, és mindenféle törvényt megítélhetnek. Ebből a tisztségből a muftiságra mennek.
A kadileskerség után való a molla. Ezeknek 500 pénzök jár napjára. Ennek az egész tartományban való kádiakra vagy bírákra hatalma vagyon. A mollákból lehet mufti. A mollákot és kádiakot egyházi embereknek tartják; mert a törökök között a vallásbéli törvényt a városi törvénytől meg nem választják.
Az imánok vagy papok olyanok, mint a parochusok. Ezeknek megfeddhetetleneknek kell lenni, de szükséges, hogy jól tudják olvasni az alkoránt, és hogy elsőben abban a hivatalban (szolgáltak légyen), mint azok, akik a toronyból a népet az imádságra szokták híni. De még az is szükséges, hogy a nép a fővezérnek szólljon mellette: másképen abban a hivatalban nem állhatna a vezér parancsolatja nélkül. Ahhoz nem kívántatik más papi bélyeg, se a mufti nekik semmit nem parancsol. Kiki szabad a maga parochiájában, hanem a városi bírák alatt vannak.
Az émireket az egyháziak közé számlálhatjuk, mivel ezek a Mahumet familiájából valók. Hogy pedig a többitől magokot megkülömböztessék, zöld csalmát viselnek, a Mahumet színét. Ezeknek sok szabadságok vagyon. A törököknek meg vagyon tiltva, hogy gyalázatosan ne bánjanak vélek.2) De ha haragusznak reájok, és részegen látják, a csalmájokot leveszik, és jól elverik minden tisztelet nélkül.
Az émireknek egy fejek vagyon, akit Nákib Essrefnek nevezik. Ennek oly nagy hatalma vagyon rajtok, hogy megöletheti és megkegyelmezhet nékik. De, hogy a botránkoztatást elkerüljék, a büntetés mindenkor titkosan megyen végben. A főnek egy vicéje vagyon, akit Alemdárnak híják. E hordozza a Mahumet zászlóját. Az émirek mindenféle nagy tisztségekre felmehetnek: én pedig tovább nem megyek, hanem jó egészséget kívánok nénémnek.
Rodostó, 15. aug. 1751.
Kedves néném, azt igen jól cselekszed, hogy bátorításra valót írsz a leveledben, írván, hogy kedvesen olvasod a törökökről való leveleimet; mert a bizonyos, hogy régen félbe hagytam volna, ha tudnám, hogy únadalmasok.
Azt jó megtudni, hogy a törökök szeretik a szép és tiszta templomokot építeni, és igen bőkezűek a templomoknak fundátiókot tenni, és jövedelmet a szegények számokra, akik mindennap imádkozzanak a jótévőjök lelkekért.
A császári templomoknak vagyon legtöbb jövedelmek. Ezekre pedig a Keslár aga, aki a császár asszonyira vígyáz, visel gondot, és parancsol. A templomokhoz való tisztségekből az imperiumban sok templomok vannak, főképen olyan helyeken, ahol a császárok szoktak lakni, ugymint Brúsában, Drinápolyban, Konstancinápolyban, ahol sok császároktól építtetett drága templomok vannak. Császárnék is építtettek.
Ezek között legfővebb a szent Sophia temploma. Ezt Justiniánus császár építtette volt; a törökök megtartották, és valamint annakelőtte az isten szolgálatjára rendelték. De a jövedelmét megnagyobbították, amely esztendőre száz ezer aranyra megyen. Ezt pedig a városban szedik fel. A császár tartozik maga is ezer és egy pénzt fizetni a földért, amelyen a kastélya vagyon építve; mert a keresztyén császárok idejében az a föld a templomhoz tartozandó kert volt.
A török császárok pedig a templom körűl egynehány kápolnát építtettek, ahová temetik őket. Azokban szűntelen való égő lámpások vannak, bizonyos jövedelem pedig azoknak számokra, kik az ő lelkekért imádkoznak azokban a kápolnákban. Ezenkívűl mindennap bizonyos órákban sok számú koldusoknak alamizsnát adnak. – Mely boldogok volnának, ha a Krisztusért adnák.
Sok templomok vannak, ahol iskolák lévén a törvényt tanítják. Vannak ispotályok, szállások az útazók és az idegenek számára. Vannak konyhák, ahol a szegényeknek ételt készítenek. Mindezeknek a jövedelmek bizonyos; mert faluk, földek, tartományok vannak arra rendeltetve. Szerencsés falu az, amely valami templomhoz tartozik; mert annak sok szabadsága vagyon. Ha valamely különös ember valamely templomnak fundátiót akar tenni, földet nem adhat, hanem készpénzt ád, amelyet interesre kiadják. De ez csak a templomért szabad; mert a törvény tiltja az interesre való adást. – Az egészségre vígyázzunk néném.
Rodostó, 26. octob. 1751.
E már rendkívűl való dolog, hogy ma havazzon. – Ezt még sohasem értük. Még pedig sok szőllő és pamut a mezőn. Talám jovunkra esik; mert három holnaptól fogva a pestis igen uralkodik. A változást tehet az áerben. Hihető, hogy a pestisnek nincsen egészen való ereje; mivel sokan meggyógyúlnak belőle. A törökök tanítások szerént ezeknek nem lehet meghalni pestisben: akik pedig abban megholtanak, lehetetlen volt azt nékik elkerülni. Mert az ő tanítások az isten előre való rendeléséről mód nélkül szoros. Sőt még az istennek tulajdonítják a vétket; mert azt nem lehetett nékik elkerülni. Azt tartják, hogy kinekkinek a homlokára van írva, hogy mit rendeltek felőle, és azt el nem kerülheti.
A törökök a persákot eretnekeknek tartják; mert ezek Halyt követik: a törökök pedig Mahumetet. És nagy gyűlölséggel vannak egymáshoz, úgy annyira, hogy a császár udvarában mindenféle nemzetből való rabgyermekeket bévesznek, de persát nem; mert azt mondják, hogy lehetetlen egy persának megtérni valóságoson. Egyszóval azt tartják, hogy egy zsidó, egy keresztyén remélheti, hogy még idővel a hívek közé állhat, de egy persa sohasem. A törökök között a vallás iránt véghetetlen szakadások vannak, akik mindannyiféleképen magyarázzák az alkoránt. – Vannak sokan olyanok, akik az istenséget nem hiszik.
A törököt között is vannak egynehányféle szerzetesek, akik megkülömböztetnek magok között a ruhájokkal. Azok között legnevezetesebbek, legközönségesebbek a dervisek. Ezeknek Ikoniumba vagyon a főklastromok, amely klastromba 400-an vannak rendszerént. A dervisek fogadást tesznek a szegénységről, tisztaságról és engedelmességről. A superiorjok előtt igen nagy alázatossággal vannak. Az ő ingek igen vastag vászon; azonfelyűl vastag szürke daróczból való hosszú dolmány a vállokra terítve egy fejér pokrócz; a lábok szára mezítelen; a melyek kinyitva; az övök vastag széles bőrből vagyon, elől kötik meg; a süvegek teveszőr, és olyan formájú, mint a csákósüveg csákó nélkül. Ezek a bort titkon megiszszák, és akit megcsalhatnak, azt el nem múlatják. Ezeknek csötörtökön nem szabad enni estig.
Rodostó, 20. máji, 1752.
Kedves néném, öt esztendeje, hogy leveledet nem vettem. Igazán mondván öt holnapja, nem sok-é a? Az előtt gyakrabban írtunk egymásnak, mitől van a? talám attól, hogy vénűlünk? de a héjával bétöltöm a ked akaratját, és a törökök szokásit végig leírom. Az utolsó levelemet a derviseken hagytam el, és ismét rólok írok.
A derviseknek legfővebb külső foglalatosságok a, hogy tánczoljanak kedden és pénteken. De amíg ehez a komédia ájtatossághoz kezdjenek, a superiorjok predikácziót csinál. Azt tartják, hogy ezt a predikácziót akármely valláson lévő meghallgathatja. A szerzetesek pedig kerekdeden ülnek a térdeken. A predikácziónak vége lévén, a chórusba az énekesek és a flautások elkezdik az éneket, amely sokáig tart. Amidőn bizonyos verset énekelnek, a superior összeveri a kezeit, és erre a jelre a szerzetesek felkelnek, a karokot kiterjesztik, és keringeni kezdenek kerekbe, azt pedig oly sebességgel, hogy aki nézi, a feje szédűlni kezd. Szoknya forma van rajtok vastag posztóból. És noha oly sebességgel forogjanak is, mint a szekérbe a kerék: de egyik a másikát meg nem éri. A superiorjok jelt adván egyszersmind elhagyják a tánczot, és kiki a maga helyére lekuczorodik. Minthogy pedig ehez igen ifjúságokba szoktatják őket, azért legkisebb főszédűlést sem éreznek. Énnekem pedig a fejem szédelgett, csak hogy néztem is őket. Négyszer vagy ötször kezdik így el a keringést. – Ezek megházasodhatnak, de el kell hagyni a dervisséget.
A török vallást jobban nem lehet elvégeznem, mint azon, hogy micsoda tisztelettel vannak a Krisztushoz. A nem igaz, hogy káromlással volnának hozzája, mint sokan azt tartják; mert itt nem a közönséges népet kell érteni, hanem az írástudókot. Ha pedig oly boldogtalanok, hogy nem hiszik a Krisztus istenségét, legalább úgy tisztelik, mint az isten fuvallását, mint az Úr mellett lévő nagy szószóllót. Azon megegyeznek, hogy az isten küldötte el, hogy olyan törvényt hozzon, amely teljes kegyelemmel. Ha pedig hitetleneknek hínak minket, nem azért, hogy a Krisztusban hiszünk: hanem azért, hogy nem hiszszük, hogy Mahumetet az isten küldötte volna. Jól cselekeszszük.
Rodostó, 1752. 2. aug.
Ki ne írna, kedves néném, örömest, mikor annyi sok jó dinnyét eszünk; mert itt most a dinnyeszüret. Azt tudom, hogy nem jóízűen eszi a dinnyét a vezér, akit az elmúlt holnapban letevének, vagyon is oka. Helyében pedig Imrehor Mustafát tették. E főlovászmester volt. Már most a birodalomnak fejdelme. Emberséges ember. Hozzánk már is mutatja jóakaratját.
Az elmúlt holnapnak a végén estve felé jól megijesztettek volt bennünket; mert olyan nagy földindúlás volt, hogy annál nagyobbat soha sem értem. A házak, a falak úgy hajladoztak, mint mikor a szél a fákot hajtogatja, de semmi szerencsétlenség nem történt.
Már most írjunk a törökök házasságiról, akiknél a házasság szent és tiszteletes dolog. A papoknak ott nincsen semmi részek; mert a kötés a bíró előtt megyen végbe. Amidőn pedig valaki törvény szerént akar megházasodni, a leány atyjával és anyjával végez arról. A házasságról való levelet vagy kötést a bíró és két bizonságok előtt csinálják meg, amely kötést elronthatja a két rész. Egy asszony kérheti az urától való elválást, ha tehetetlen, ha háromszor egymásután péntekre virradó étszakán elmúlatja az adót megfizetni, amely étszaka arra az adóra rendeltetett. Egy olyan férfiú, aki annyira valót nem ád a feleséginek, hogy kétszer egy hétben a feredőben mehessen, tarthat az elválástól. A leánynyal pénzt nem adnak, hanem a legénynek kell adni. A lakadalomnak napján a menyasszonyt nagy pompával, síppal, dobbal viszik a legény házához. A legény a kapunál várja, és leveszi a szekérből, kezet adnak egymásnak, de a leány ábrázatja bé vagyon födözve úgy, hogy őtet nem láthatják, de ő láthatja a legényt. A szekérből leszállván, fogadást tesznek egymásnak, azután a napot vendégségben töltik a férfiak külön, az asszonyok is külön. Annak idejében a menyasszonynak valamely asszony atyjafia viszi a vőlegény házában, és csak akkor látja meg, ha szép-é, vagy rút. Nem magyar húmorhoz való az ilyen házasság.
Rodostó, 17. nov. 1752.
Itt, kedves néném, szép idők járnak, az ablakok nyitva vannak. Lehet tehát most írni a török lakodalomról.
A császároknál a házasság nem szokás. Hihető, hogy ők abban az ország csendességire vígyáznak, de az is hihető, hogy a lakodalmi irtóztató költséget akarják elkerülni. A császár annyi rableányt tarthat, amennyi néki tetszik. Akik férfiú gyermeket hoznak e világra, azokot úgy tekéntik, mint császárnékot, és fijok császárok lehetnek idővel.
A törökök között kétféle házasság vagyon: a törvény szerént való házasság, és a bérben való házasság, a harmadik a rableánynyal való ágyasság. A törvény szerént egy török akármely gazdag legyen, de három vagy négy valóságos feleségnél nem vehet többet. A bérben való házasság minden ceremonia nélkül megyen véghez, hanem megalkusznak a leány apjával és anyjával, akik bérben akarják adni leányokot, a bíró előtt. Aki írásban teszi, hogy egy ilyen legény egy ilyen leányt magához akarja venni, hogy feleség helyett legyen, kötelezi magát arra, hogy étellel, ruházattal fogja tartani – úgy a tőlle leendő gyermeket is – de olyan formában, hogy visszaküldheti az apja házához, amikor néki tetszik, megfizetvén a bért az alku szerént. Ami pedig a rabasszonyokot illeti, a törvény szerént a törökök arra fordíthatják őket, amire szeretik. A törököknél a gyermekek egyaránt osztoznak, akármely asszonytól valók legyenek. Hanem az a külömbség vagyon, hogy a rabasszony gyermeke rab lesz, valamint az anyja, hogyha az atyja fel nem szabadítja.
Amidőn a férfiú hal meg előbb, az asszony kiveszi a néki kötött pénzt: ez a valóságos feleséget illeti; mivel a többivel nem gondolnak annyit. A török a valóságos feleségit elveszi; akinek fizet, bérben tartja; a rabasszonyt pénzen veszi.
Egy ember, aki el akar válni a feleségitől, tartozik néki megadni, amit néki kötött házasságakor. Az elválás a bíró előtt megyen végben, és azután mindenik rész szabad.
Rodostó, 1753. 22. martii.
Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városba. Tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bújdosásunknak. A bizonyos, hogy mint a negyed része, annyi időt nem töltöttem Zágonban. Hát azt megírjam-é, hogy mennyi ideje, hogy onnét kiugrattam? A nem ártalmas, még hasznos; mert meglátom, micsoda nagy háláadással tartozom isten ő felségéhez, aki olyan hosszas gondviseléssel volt hozzám. Annak jól felszámlálva 45 esztendeje vagyon. Áldassék istennek szent neve. De térjünk az asszony dolgára.
A törökök, azaz: az írástudók, a környűlmetélést nem tartják hitágazatnak, se az alkorán parancsolatjának, és hogy anélkül is lehet a paradicsomba menni. A gyermeket hét esztendős korában szokták környűlmetélni. A környűlmetélésnek napján vendégséget készít a gyermek atyja házánál. A gyermeket pedig felöltöztetik, mentől czifrábban lehet, azután lovon az utczákon hordozzák muzsikaszóval. A gyermeknek keziben egy nyíl vagyon, amelynek vasát a szíve felé tartja, meg akarván azzal mutatni, hogy készebb azzal inkább a szívét általverni, mintsem a hitet megtagadni. A társai, jóakarói nagy örömmel kísérik őtet a templomba, ahol az imán (a pap) egy kis oktatás után a hitnek ágazatját mondatja el véle, azután a borbély a kerevetre teszi a gyermeket, két szolga lepedőt tart előtte, a borbély a teste végin való bőrt kihúzván, és megszorítván egy kis fogóval, a borotvával elvágja, és az elvágott bőrt megmutatja a jelenvalóknak, mondván: „Az isten nagy!“ Azonba pedig a gyermek sír és kiált a fájdalomba, és a jelenvalók köszöntik őtet, hogy már ő is a hivők köziben vetetett. Azután visszaviszik a gyermeket czeremoniával az atyja házához, ahol harmadnapig vagyon a vendégség. Azt jó megtudni, hogy a pap nem ád nevet a gyermeknek, hanem az apja születése után a kezében veszi, és felemelvén az istennek ajánlja, egy kevés sót tészen a szájában, mondván: „Tessék az istennek fiam Ibrahim (vagy más nevet) hogy az ő szent neve néked mindenkor oly jó ízű legyen, mint ez a só, és meg ne engedje neked a a földi dolgokot megkóstolni.“
Minthogy a törökök azt tartják, hogy ami a testet megmocskosítja, a lelket is megszennyesíti, és hogy ami egyikét megtisztítja, a másikát is megtisztítja; errevalónézve a mosódással készűlnek az imádsághoz. Istenes ember, mondja az alkorán, amidőn az imádsághoz akarsz fogni, mosd meg az orczádat, karodat és lábaidat. A házasok, kik együtt hálnak, megferedjenek. Hogy a betegek és az útazók vizet nem találnak, tiszta porral súrolják meg orczájokot; mivel az isten szereti a tisztaságot, azt is akarja, hogy az őneki tett könyörgés tökélletes legyen, hogy hálákot adjanak néki kegyelmiért, és hogy segítségűl híják az ő szent nevét. – E mind szép és jó egyrészint, de másrészint haszontalan való intés; mert szegény Mahumet nem kértél a Krisztus nevében – anélkül a kérés meg nem hallgattatik. Én pedig annak nevében kérem a néném egészségét. E most elég.
Rodostó, 1753. 11. junii.
Kedves néném, azt írod, hogy úgy tudod a törökök szokását, vallását, mint a mufti. Úgy tetszik, hogy nem kellene csúfolódni. Még a muftihoz tenni magát! akinek térdig érő szakálla vagyon, és olyan csalmája, mint egy méhkas. Meg ne boszonts, mert többet nem írok. Noha már félben nem hagyom, és azt mondom, hogy a törökök a mosódásról való parancsolatot két mosódásban tartják: nagy és kicsid mosódásban. Az első abban áll, hogy az egész testet megmossák, ezzel leginkább a házasok tartoznak, és ahol feredők nincsenek, a férfiú a folyóvízben vagy tengerben háromszor lebukjék, akármely hideg legyen. A kis mosdás pedig abból áll, hogy arczczal Mekka felé fordúljon, megmossa orczáját, orrát, kezeit, karját, lábait.
A mosdás után szemeket a földre vetik, és úgy vannak egy kevés ideig, hogy magokhoz térjenek, és az imádsághoz készűljenek, amely ötször vagyon napjában. Az első hajnalba; a második délben; a harmadik dél és napnyugot között mintegy négy óra felé; a negyedik napnyugotkor; az ötödik mintegy másfél órakor napnyugot után. Hogy pediglen minden megtudhassa az idejét ezeknek az imádságoknak, nem harangszóval adnak jelt, mert nálok harang nincsen, hanem arra rendeltetett emberek vannak, kik felmennek a mecsetbe, az ujjokkal bédugván fülököt egész teli torokkal éneklik ezeket a szókot: „Az isten nagy, nincsen más isten az istenen kívűl. Jöjjetek a könyörgésre, ihon világosan hirdetem néktek.“ – Ezek a bőr harangok ezeket a szókot először dél felé éneklik, azután éjszak, napkelet, és napnyúgot felé.
Ezt mindenek meghallván megmosdanak, és a templomba mennek. Az ajtó előtt kiki leteszi a papucsát, vagy a kezében béviszi. Nagy tisztelettel meghajtja magát, és köszönti a rejtekben lévő alkoránt, amely rejtek hely jelenti Mekkát. Azután kiki felemelvén szemeit a hüvelykét a füleiben teszi, minekelőtte letérdepeljen. Azután a pap felkél, és kinyitott kezeit a fejére teszi, a füleit a hüvelykével bédugja, és igen felszóval, de halkkal énekli: Nagy isten! dicsőség tenéked Úr, hogy a te neved áldassék és dicsőíttessék; hogy a te nagy voltod megüsmertessék; mert csak te vagy a nagy isten. A nép csak lassan mondja utánna.
Rendszerént pedig ezt az imádságot mondják, a szemeket a földre függesztik. E nálok olyan imádság, mint nálunk a Miatyánk: Az istennek nevében, aki teljes jósággal és irgalmassággal. Dicsértessék a világ Ura, aki teljes jóságú és irgalmasságú. Isten! minden embereknek itélő Ura, mi tégedet imádunk, mi tebenned vetjük minden bizodalmunkat. Tarts meg minket; mivel igazán való úton hívunk segítségűl. Ez az út az, amelyet te választottad, és amelynek kedvezel kegyelmeddel. E nem a hitetlenek útja, se nem azoké, akikre méltán haragszol. Ennek az imádságnak a kezdete jó, de a vége farizeusság.
A törökök az imádságot mindenkor azon végezik el, hogy köszöntik a két angyalokot, akik tartások szerént kétfelől állanak. Ezt pedig így viszik véghez: A szakállokot kezekben veszik, jobbra és balra fordúlnak. A törökök pénteken olyan szándékkal imádkoznak, hogy az isten kegyelmét nyerjék az egész törökökre. Szombaton, hogy a zsidók megtérjenek, vasárnap a keresztyének megtérésekért, hétfőn a prófétákért, kedden a papokért, szerdán a holtakért, a betegekért, a rabokért, kik a hitetlenek között vannak, csötörtökön az egész világ megtérésiért.
Kedves néném, alkalmasint tudja már ked a török vallást. De nem tartok semmitől is; mert még soha egy keresztyén asszonyt sem hallottam, hogy törökké lett volna a rabokon kívűl. Ők azt tudják, hogy a franczia azt mondja, hogy Törökország a lovak paradicsoma, és az asszonyok purgatóriuma.
Rodostó, 15. octob. 1753.
Kedves néném, ha mind így lészen, most minden órán vége lesz az én levélírásimnak; mert ennekelőtte egynehány holnappal magam csudálni kezdettem, hogy nem kezdek jól olvasni, mintha a szememre valamely vékony hártyikát tettek volna. A könyvet olvashatom, de nehezen – az írást könnyebben olvashatom. Azoltától fogvást a szemeim mind homályosabban látnak – áldassék istennek szent neve érette. De az asszony dolgát még véghez vihetem.
A törökök bőjtje a holnapról neveztetik, amelyben esik, amely Ramazán holnap. Az ő esztendejek 354 napból áll. Azt 12 holdra osztják. Az ő holnapjok az újsággal kezdődik.
Az ő bőjtjök Ramazán holnapban rendeltetett; mert Mahumet azt hirdeté, hogy az alkorán abban a holnapban küldetett mennyből. Abban az egész holnapban reggeltől fogvást nap lementéig nem szabad se enni, se innia csak egy csepp vizet is. Ami pedig nekik legnehezebb, még dohányozni sem szabad. De mihent a nap lemegyen, a bőjtnek vége vagyon, és mindnyájon a dohányon kezdik a vendégséget; mert akármely szegény török is, jól vendégli magát, cselédit. Sok egy holnap alatt elkölti, amit esztendeig keresett. A vendégség pedig estvétől jó hajnalig tart. Nappal alusznak, főképpen akinek nem szükséges dolgozni.
A persák micsoda nevetségre való dolgot tartanak ezen bőjt iránt. Azt tartják, hogy Mahumet az istennek akarván tetszeni, és, hogy az övéit gondviselés alá vegye, az istenhez felment, és azt ígérte, hogy az ő vallásán lévők ötven napig fognak bőjtölni: isten ő szent felsége elfogadta az ígéretet. Mikor pedig Mahumet leszállott volna, a harmadik égben találta a Krisztust, aki is kérdezte tőlle, hogy honnét jőne? Mahumet felelé, hogy az istentől jőne, és hogy azt igérte az istennek, hogy az övéi ötven napot fognak bőjtölni. A Krisztus mondá néki, hogy sokat ígért volna ötven napot. Mahumet arra felmene az istenhez, és megjelenté, hogy sokat ígért volna, hanem hadd lenne negyven napig. Isten ő felsége arra is reá álla. Mahumet leszállván, a Krisztus kérdé ismét tőlle, hogy mit végezett volna? felelé, hogy negyven napot igért volna. A Krisztus mondá néki: Látod-é, hogy én az enyémeknek negyven napot rendeltem, és hogy micsoda rosszúl viszik végben? Mahumet ismét felmene a harmadik alkura, és kéré az istent, hogy a bőjt hadd lenne csak harmincz napig. Az isten azt is jóvá hagyá. A Krisztus pedig azért nem mehete feljebb a harmadik égnél; mert a köntösinek az ujjában egy gombostő találkozék: a mennyekbe pedig semmi földi dolog nem mehet. Én is elvégezem a levelemet ezen a nem okos tartáson.
Rodostó, 8. dec. 1753.
Kedvés néném, csaknem egészen megvakúltam. Három lépésnyire mást meg nem üsmérhetek. A nyomtatást épen nem olvashatom, az írást mégis inkább. Magam pedig írok, mert tudok írni. De nem tudom mit írok. – Az oculárék semit nem használnak. Ezt már elvégezem, de a más esztendőben a levelek ritkák lesznek.
A ramazán eltelvén, a nagy bairám következik. Ez olyan, mint nálunk a húsvét. A bairámot az újságon kezdik el. Azt pedig a sok álgyúlövésekkel hirdetik ki, dobokkal, sípokkal, és kiki azon igyekezik, hogy mentöl kedvesebben tölthesse a három napokot.
Ezt az innepet nagy czeremoniával üllik a császár kastélyában. A császár a hajnalba megyen paripán a szent Sophia templomában. Amidőn visszátér, a vezér, a pasák, mufti – egyszóval minden nagy tisztek köszöntik. Legutóljára a jancsár aga köszönti. A császárnék, akik esztendő által zárva vannak, azon a napon elmehetnek a császár, a császárné látogatására. A dívánban a császár nagy ebédet ád ma a fő ministerinek.
A jó törökök azon a napon megbékélnek azokkal, akikkel rosszúl voltanak, és az útczákon egymásnak kezet nyújtanak. A predikátorok pedig, minekutánna holmi részt megmagyaráztak volna az alkoránból, a templomba ezeket az énekeket éneklik: „Köszöntés és áldás legyen rajtad Mahumet, istennek barátja. Köszöntés és áldás legyen terajtad Jézus Krisztus, istennek fuvallása. – Köszöntés és áldás legyen terajtad Mojses, ki kedves voltál az istennél. Köszöntés és áldás legyen terajtad Dávid, az istentől rendeltetett monárka. Köszöntés és áldás legyen terajtad Salamon, aki hű voltál az Úrhoz. Köszöntés és áldás legyen terajtad Noé, akit megtartott isten kegyelmével. Köszöntés és áldás legyen terajtad Ádám istennek tisztasága.“
A törökök szeretete elterjed az állatokra, a fákra, és a halottakra. Azt tartják, hogy a kedves isten előtt. Vannak olyan testamentumba hagyott fundátiók, ahol bizonyos számú kutyákot, macskákot tartanak eledellel.
Rodostó, 1754. 16. aug.
Kedves néném, igen nevető állapotba nem vagyok, mert aki igen rosszúl lát, nem igen nevethet. Mindazonáltal mindent jó szívvel kell venni az istentől. Már tizenöt holnapja, hogy nem olvashatok. Mással kell íratnom; mert a mostani írásomot még magam is nehezen olvashatom. De az asszony dolgát el nem kell múlatnom.
A törökök nagy szorgalmatossággal mossák meg a holttesteket. A test mellett temjént égetnek, hogy a gonosz lélek eltávozzék. Azután eltemetik olyan lepedőben, amelyet bé nem varrják se fent, se alatt. Nékik arra okok vagyon; mert azt tartják, hogy amidőn a test a sírban vagyon, két angyal megyen hozája, akik térdre állítják, és számot kérnek tőlle minden cselekedeteiről. Ugyanazért is viselnek a fejek tetején egy kis üstököcskét sokan a törökök, hogy az angyal megfoghassa. A törökök sírja olyan, mint egy kis pincze – a tetejét deszkával béfödik, és arra földet.
Hogyha a halott istenes ember volt, a két angyal után, akik számot kértenek, más két angyal megyen hozája, kik olyan fejérek, mint a hó. Ezek csak arról a gyönyörűségről fognak néki beszélleni, amelyekben leszen a más világon. De ha igen vétkes találna lenni, két olyan fekete angyalok mennek hozája, mint a holló, akik kínozni fogják. Az egyik mélyen a földbe leveri, a másika egy vashoroggal onnan kivonja, és akik így fogják magokot véle múlatni mind a nagy ítélet napjáig.
Mahumet kedvezni akarván a szerecseneknek, bé is tölté kedveket; mert minthogy az ő földjök puszta, száraz és terméketlen. Hogy pediglen őket megvígasztalja, olyan paradicsomot igére nékik, amely tele volna forrással, és kerteket olyanokat, amelyekbe olyan fák vannak, hogy a verőfény meg nem hathatja, mindenkor tele virágokkal, és a fák rakva mindenféle szép gyümölcsökkel. Ebben a kedves helyben foly bőségesen a téj, a méz és a bor, de az a bor nem részegítő, se az okosságot meg nem háborítja. Ott is sétálnak azok a tökélletes szépségek, akik senem kegyetlenek, senem könnyek, akik is olyan édesek, hogy ha valamelyike közűllök a tengerbe találna pökni, mindjárt elvesztené keserűségét. Azoknak a szemek olyan nagy, mint egy tojás, mindenkor a férjekre néznek, akiket úgy szeretik, hogy csak meg nem bolondúlnak érettek; mert azt vehetik el, amelyik nékik tetszik. Ott a leányok Mahumet szerént mind tiszták, mert ott semmiféle nyavalya nincsen. Mahumet nem mondott semit is jobbat a más világról, mint mikor azt mondotta, hogy nem kell a holtak közé számlálni azokot, kik az isten útjában halnak meg; mert azok az istenben élnek az ő jovaival és szeretetivel: de ellenben a kárhozottak nagy égő tűzbe vettetnek, ahol az ő bőrök mindenkor megújúl, hogy a kín is nagyobbodjék, szomjúságot irtóztatót szenvednek, más italt nem isznak, hanem mérges italt, amely megfojtja őket, de meg nem öli. De ami még legnagyobb a, hogy ott asszonyokot nem találnak. Micsoda rettentő nagy kín a, hogy ott asszonyok nem lesznek! Ezen a világon arról gondolkodni szükséges, de a másikán gorombaság. Én nem tudok már mit írni többet a török vallásról – úgy tetszik, hogy elég.
Rodostó, 23. nov. 1754.
Minden bizonynyal tudom, hogy örűlni fogsz azon, hogy isten kegyelméből a szomorú setétség elhagyta a szemeimet. Soha sem szabad senkinek is, még az ellenségünknek is, rosszat kívánni. De a bizonyos, hogy másnak vakságot kívánni nagyobb, mintsem halált. A szemem világa minden orvosság nélkül csak az isten kegyelmével tért visszá. Ennek a holnapnak a kezdetén valamivel jobban kezdék látni. Enneke őtte pedig egynehány nappal a szemeimben kezdém érzeni, mintha valami gaz esett volna mind a kettőben, valami szúrta őket két vagy három nap, tudom pedig, hogy semmi nem esett a szemeimben: másokkal is nézettem, semmit nem láttak. A jutott eszemben, hogy talám a hártyikák, amelyek a szemeim előtt voltak, talám azok akarnak leesni. Úgy is lett; mert harmadnap múlva nem érzettem azt a nehéz szúrást a szemeimben, és sokkal világosabban láttam. Egyszóval az isten kegyelméből ma az innepem napján az imádságos könyvnek hasznát vehettem, amely nem lehetett másfél esztendőtől fogva. Én is immár jobban szánom a vakokot. De ha a testi vakság nagy dolog: a lelki százszorta nagyobb. Kedves néném, oltalmazzon meg az isten mindenikétől.
Rodostó, 14. dec. 1754.
Kedves néném, lehet-é nagyobb hírt írni, mint egy hatalmas császárnak halálát? Ma hallottuk meg, hogy tegnap Mahumet császár elhagyá a világot. Egynehány napig betegeskedvén, a nép igen kívánta volna látni; olyan helyre viteté magát, ahol megláthatá. Tegnap, hogy a népnek kedvét találja, nagy erőt vévén magán lóra ült, és a szent Sophia templomában ment. Mikor visszátért volna, ha meg nem kapták volna, leesett volna a lóról, és amidőn a házához érkezék, csakhamar meghala. Elmondhatni, hogy nagy császár volt; a hadakozásba szerencsés volt, azt elmondhatni; azt is elmondhatni, hogy nem kívánta a hadakozást elkezdeni, és békeségben akart uralkodni. Egynehányszor akartak zenebonát indítani ellene, de ő annak elejét vette, lecsendesítette, és az indítóktól a fejeket elvétette, hogy többé azt ne cselekedjék. A nép igen szerette mind keresztyén, mind török; maga is a keresztyénekhez jó akarattal volt. A birodalmat csendesen igazgatta; kegyetlen nem volt, a vezérit sokszor megváltoztatta, de egyet sem öletett meg. Elmondhatni felőle, hogy nagy császár volt, noha kis termetű. Helyében Ozmánt tették, az atyjáról való testvéröcscsét – a pedig legkisebb ellenmondás nélkül mene végben. Ozmánnak az anyja még él – az is megmenekedék a rabságtól. Mind Mamut, mind Ozmán a Mustafa császár fiai. – Immár harmadik császár vendégi vagyunk. Az isten ő szent felsége az ő kezekből táplál minket bőséggel. Kedves néném, kalinicza.
Rodostó, 6. apr. 1755.
Az új császár változtatja igen hamar a vezérit. – Februáriusban letevé a vezért, és a jancsár agát tette kalmakánnak addig, amég az új vezér elérkezik. A kalmakánság pedig vicevezérség. Az új, vagyis az ó vezér Ali pasa az elmúlt holnapnak a végén érkezék Konstancinápolyban. Azt mondám, hogy az ó vezér, mert e harmadikszor vezér, és köszönje a császár anyjának, aki is a vezér apjának rableánya volt, és az apja adta volt a mostani császár atyjának, és a császárné most hetven esztendős.
Rodostó, 26. aug. 1755.
A császár változó tánczot járat a vezérekkel. A bizonyos, hogy elmondhatják, hogy nincsen maradandó városunk. Ali pasát martiusban tevé vezérnek, májusban azt kiiktatá, és májusban Abdulát tevé helyében. Ez az ország kincstartója volt. Ma hozák hírét, hogy ezt is letették, és Siliktár Ali pasát tették helyében. E fegyverhordozó volt, és igen kedves embere a császárnak, tehát sokáig kell maradni a póczon vagy a kereken. Ennél többet most nem tudok írni. Ha nem sok is, de nagy emberekről való hírek. Ebben a holnapban kezdé a prussiai király a hadakozást a királyné ellen.
Rodostó, 25. octob. 1755.
Ki gondolta volna, kedves néném, hogy az a kedves Siliktár Ali pasa oly hamar leessék? de még nem úgy, mint a többi; mert a többi a földre estenek, de ez a föld alá esett. Elég a, hogy erre haragudt a császár anyja; mert e mesterkedett azon, hogy az Ali pasát letegyék, akinek a császárné pártfogója volt. A császárné is bosszút állott, és addig beszéllt ellene a fiának, és mások által is tudtára adatta a császárnak, hogy micsoda húzással vonással akar kincset gyűjteni magának. A császár a vádolást igaznak találván, a vezért megfogatta, és parancsolta, hogy fejét vegyék. De a császárnak tudtára adták, hogy nem szokás a vezéreknek fejeket venni, hanem megfojtani; a császár azt felelé reá, no! hát fojtsák meg először, és azután fejét vegyék. Úgy is lett, és a fejét kitették mindenek láttára. Amiolta ebben az országban vagyunk, nem tudok egyet is mást, akit a császár megöletett volna. E helyiben következék Zaid Effendi. E francziáúl is tud, mert Francziában kétszer is volt, követ is volt.