Hopfen.

Hát vaksággal átkozott balsors engemet! Jaj miképen főzetem ezután sörömet?

Zajtay.

Kar.

Hopfen.

Doktor uram, angyali doktor uram! segítsen rajtam, gazdagon hálálom meg, én dús ember vagyok.

Halmi.

Még most hamarjában lehetne segíteni, de fél óra mulva már késő.

Hopfen.

Kérem hát segitsen, s kérjen akármit.

Sándor.

Doktor úr! Én az úrnak életét mentém meg; most meghálálhatja, hogy a Dunából életveszélylyel huztam ki.

Halmi.

Szívesen – de – hogy?

Sándor.

Hopfen urnak egy lyánya van, én halálosan szeretem; de Hopfen úr nem akarja nekem adni; ne gyógyítsa meg, míg lyányát nekem nem adja.

Halmi.

Hallotta az úr megmentőm kérését? hamar adja neki lyányát. Különben vak marad.

Hopfen.

Az lehetetlen! Inkább más doktorhoz megyek.

Halmi.

Hová? Most éjtszaka hol lelne doktort oly hamar, mint szükséges, mert egy kis félóra mulva már késő a segítség. – Hát adja-e lyányát?

Hopfen.

Istenem, mit csináljak? Ugyan ki is voltakép az úr?

Sándor.

Hiszen ismer, én Zajtay Sándor vagyok.

Hopfen.

Zajtay Sándor? Álljon el kérésétől, nem teljesíthetem, lyányom vőlegénye már megérkezett.

Sándor.

Küldje vissza, én el nem állok.

Hopfen.

Hát az úrnak adom lyányomat. (Félre.) Hiszen nem kell szavamat tartanom.

Sándor.

Köszönöm. De megengedjen, puszta szónak nem hiszek; önnek kezeskedni kell valamivel.

Halmi (titkon a kávéshoz).

Hozzon egy kis szappanyos vizet és vásznot.

Hopfen (félre).

Átkozom! nem is hisz. – De mivel kezeskedjem?

Sándor.

Önnél van még azon 100,000 pengő forintos váltólevél, melyet ma este adtam át princzipálisomtól?

Hopfen.

Itt a pugillárisomban van.

Sándor.

Adja ide azt kezességül.

Hopfen.

Jaj az nem lehet.

Halmi.

Hát vak marad. Az idő halad.

Hopfen.

A-az Istenért, hát itt van. (Átadja.)

Sándor (titkon Édeshez).

Menj az oldalszobába, írd meg a házassági egyezést, de siess.

Édes.

Tüstént meglesz. (El.)

Halmi.

Úgy kell. Most mindjárt meggyógyítom, üljön le, (vizes rongyokat rak szemére s vastagon beköti), csak legyen nyugodt.

Sándor (kávéshoz titkon).

Gyujtsák meg a lámpásokat. (Megtörténik.)

Hopfen.

Doktor uram, de valóban meggyógyulok-e?

Halmi.

Kevés perczek mulva.

Hopfen.

De átkozottul csípi szememet az orvosság!

Halmi.

Annál nagyobb lesz sikere. (Félre.) Operál a szappanyos víz.

Zajtay.

Ezt ugyan rászedték öcsém uraimék, de megérdemli; miért akarja magyar lyányát és pénzét idegennek adni.

Hopfen.

Hát vejem uram, mivel már vejem uram lesz, csak legalább azt az egyet mondja meg, nemes ember-e?

Sándor.

Valóságos régi törzsökös nemes – nagy-zajtay Zajtay Sándor.

Zajtay.

Nemeslevelünket is megmutathatom, felhoztam magammal, még II-ik András adta a szent földön.

Hopfen.

Hát legalább régi famillia!

Halmi.

Alkalmasint meggyógyult már szeme. (Leveszi a kendőt.) Lát-e?

Hopfen.

Há-há-hála Istennek!

Sándor.

Hát mikor lesz a kézfogó?

Hopfen (félre).

Már emlékeztet. – Nem bánom, hát holnap, úgy is holnapra van rendelve, de persze más vőlegénynyel, lyányom már a Svábhegyen van, ott ünnepeljük.

Sándor.

A hajnal engem ott talál.

Édes.

Itt a házassági egyezés, tessék aláírni.

Hopfen.

Már ez is készen van? (Aláírja.)

Édes.

Én és Keserü barátom tanuk vagyunk. (Aláírják.) Jó éjtszakát!

(Elmennek.)

VÁLTOZÁS.

(Szoba a Svábhegyen).

Harmadik jelenet.

Fanni. Nina. Lyányok.

Első lyány.

Édes barátném, kimondhatatlanul örvendünk szerencséden, te férjhez mégy.

Második lyány.

Igen, férjhez megy, atyád eljegyzésed ünnepére hítt meg.

Fanni.

Így hiában jöttél, mert én férjhez nem megyek.

Többen.

Mit? nem mégysz férjhez?

Nina.

Úgy van, úgy – mi férjhez nem megyünk.

Harmadik lyány.

De miért nem?

Fanni.

Mert nem akarok.

Nina.

Úgy van, úgy, mi nem akarunk férjhez menni.

Fanni.

Csak halljátok: atyám vőlegényt hozatott, nem tudom micsoda országból, kit én soha nem is láttam, s erővel ahhoz akar adni!

Mind.

Ez már nagy baj!

Nina.

Mi nem fogadunk el ilyen ismeretlen vőlegényeket.

Első lyány.

Azt nem is lehet kivánni.

Nina.

Kar.

Nina.

Kar.

Negyedik jelenet.

Hermann. Előbbiek.

Nina.

Kar.

Rá sem kell tekinteni, stb. stb.

Hermann (félre).

Ezek talán rám czéloznak – megköszönném. (Fenn.) Legalázatosabb szolgájok! – Valóban meglep ezen bájos gyülekezet.

Fanni.

Kihez van szerencsénk?

Hermann.

Én szeretetre méltó jegyesemet, a szép Fanni kisasszonyt keresem.

Nina.

Ő nincs itt, betegen fekszik a városban.

Hermann.

Betegen?

Nina.

Igen, betegen, mert meghallván, hogy az úrhoz kell neki feleségül menni, bújában inlázba esett. Érti.

(Mind fennhangon nevetve el.)

Ötödik jelenet.

Hermann. Később Sándor.

Hermann.

Mi volt ez? Engem így fogadni. Ez valóságos kosár, még pedig igen érthető. – A mennykő üssön belé, ha ezen nagy útat mennyasszonyomért hiában tettem, s ha szégyennel kell visszatérnem.

Sándor.

Kérem, nincs itt Fanni kisasszony?

Hermann.

Nincs, hiszen ő a városban betegen fekszik, inlázban.

Sándor.

Beteg a manót, ő itt van a Svábhegyen, egészségesen, de búsan, hanem mindjárt felvidítom én.

Hermann.

De ha mondom, hogy beteg, nekem csak tudnom kell, én vőlegénye vagyok.

Sándor.

Hahaha! vőlegénye? De hiszen hegedült arról szent Dávid. – Adieu, édes ex-vőlegény uram! alázatos szolgája. (El.)

VÁLTOZÁS.

(Levélszin a Svábhegyen, a színpadon muzsika.)

Hatodik jelenet.

Édes. Keserü. Savi. Kecsei. Pazardy. Halmi. Asszonyok. s férfiak (tánczolnak; a táncz után) Fanni. Sándor. Nina (jőnnek).

Fanni.

Édes Sándorom! s igaz a mit mond? Alig merem hinni.

Sándor.

Olyan igaz, mint boldog vagyok. Itt a házassági egyezés atyjától aláírva.

Fanni.

Hát így boldog vagyok.

Nina.

Uraim, és asszonyaim, örömmel jelentem, hogy lakodalom lesz.

Mind.

Lakodalom lesz.

Nina.

Igen, lakodalom, csakhogy más vőlegénynyel.

Hetedik jelenet.

Hermann. Hopfen. Zajtay. Gazsi. Sebestyén. Előbbiek.

Zajtay.

Fiam, hol van szép menyasszonyod?

Sándor.

Itt, édes atyám, angyal úgy-e?

Zajtay.

Még az angyaloknak is angyala.

Hopfen.

Már mondám az úrnak, lyányom mást szeret.

Hermann.

De a nagy úti költség.

Sándor.

Ha egyéb baja nincs, azt megtérítjük –

Zajtay (Gazsihoz).

Hát az úr nem házasodik meg?

Gazsi.

Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem, elvitte mátkámat.

Hopfen.

A víz?

Gazsi.

Igen, szegényt. Az árvízbe halt apjostul.

Zajtay.

Apjostul?

Gazsi.

Apja tulajdonkép nem halt a vízbe, egy becsületes kefekötő volt az, s nem vált szégyenére azon közmondásnak: «úgy iszik, mint a kefekötő»; midőn az árvíz tódulni kezde, pinczéjébe futott, borát menteni, de látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen lesz vizet inni, meghalt.

Hopfen.

Szomorú eset! – De uraim, én lyányomat feleségül adom nagy-zajtai Zajtay Sándor úrnak, tehát vígadjunk.

Nina (Hopfenhoz).

Téns uram, én mindig híven szolgáltam a kisasszonyt.

Hopfen.

Úgy tartom, hívebben, mint engem.

Nina.

S mivel ő is férjhez megy –

Hopfen.

Hát talán te is férjhez akarsz menni?

Sebestyén.

Igen, mert én meg akarok házasodni.

Hopfen.

No Isten neki, nem bánom.

Nina, Sebestyén.

Köszönjük.

Sándor.

Ide a champagneit. (Megtörténik.) Éljen szép menyasszonyom!

Mind.

Éljen! (Isznak.)

Zajtay.

Dicsekedve mondhatom hát, hogy megjártam Pestet, Budát, s ezer veszélyek után, a haramják majd felakasztván, a bikák majd feldöfvén, a vasasnémetek majd összedarabolván, mégis megláttam Mátyás király palotáját. A janitorságból ugyan semmi sem lett, de fiam boldogsága azt kipótolja, s most csak buzgó kívánságom, hogy Magyarország fővárosa legyen mint szépségben, úgy hazafiságban is, tükre a hazának.

Mind.

Adja Isten!

Kar.

NAGY IGNÁCZ JEGYZETEI

az első kiadáshoz, a Színműtár második füzetéhez.

1. Gaal e műve 1838-ik október 8-án juta először pesti színpadunkra Bartháné jutalomjátékául, s oly zajos és osztatlan tetszését nyeré meg a nagyszámú közönségnek, minővel nemzeti színházunk megnyitása óta egy eredeti színmű sem dicsekedhetik. Azóta harminczötször adaték e darab, még pedig folytonos tetszéssel, s mindenkor számos közönség előtt. E nagy játékszíni siker következtében kedves dolgot vél a kiadó elkövetni a közönség előtt a Peleskei notárius e gyüjteménybe fölvétele által, annál is inkább, minthogy hazánk lakosinak nagyobb része színpadon nem láthatja azt, s így talán mégis olvasni ohajtaná legalább azon mulattató kalandokat, melyekről már Gvadányi is oly ép szeszélylyel énekelt.

2. A notárius szerepét korán elhunyt Megyerynk oly eredeti jelességgel adá, hogy színészi neve megalapitására ezen egyetlen szerep is elég erővel bir. Ő minden torzítás nélkül oly utánozhatlan sajátsággal fogá föl e szerep minden oldalát, hogy abban fölülmúlhatlan lőn. Baczur Gazsit Bartha eredeti nyerseségében híven személyesíté.

3. Az öltözetekre nézve megjegyzendő, hogy a notárius öltözete torzított egyáltalában ne legyen. Legczélszerübb a téglaszín félhosszú prémes mente, paszomántos nadrág és háromágu kalap. A többi személyzet öltözete természethez hív legyen, s a bojtárok ne szégyenljék magokat lobogó ingujjban s gatyában mutatni.