TITKOSAN SZERETEK…

– A XVII-ik századból. –

Titkosan szeretek
 Csak egyet kedvelek,
 Ki legyen? s hol legyen?
 Én jól tudom.
 Akárki mit mondjon,
 Ámbátor megszóljon
 Nem félek, – igy élek,
 Ezt megtartom.
 Sokan beszélnek,
 És megitélnek
 Engem kevélynek
 Elhiszem, vélnek –
 De a ki híven él
 Nem csapdos mint a szél:
 Mint kőszál
 Bátran áll
 Az nyelveknek!
Az tudja, s én tudom
 Másnak nem is mondom
 Mi közi – bár füzi –
 Másnak ehhez?!
 Megelégszem véle:
 Mert kedves személye,
 Elég az – hogy igaz
 Ő hivéhez.
 Ezt dobra ütni
 Vagy megtudatni,
 Mással közleni,
 Vagy kibeszélni –
 Mert illyes dolgokban
 Hamisság gyakran van,
 Szolgálnak,
 És ártnak:
 Ell köll hinni!
Lehetne találni,
 Nem egyet számlálni
 Hivségben, szivekben
 Kik kárt tettek;
 Jól meg nem vizsgálták
 És meg nem fontolták
 Hogy bátran és nyilván
 Csak szerettek.
 Mert ebben sok árt:
 Szem s nyelv tehet kárt,
 Igy immár sok járt
 Egymástul elvált,
 Végtére megbánták
 De későre hagyták,
 Nem hitték,
 Szenvedték
 Az illyen kárt.
Igaz, most is vannak
 Kik engem vizsgálnak:
 Akarnák, hogy tudnák
 Kit szeretek?
 Némely már kérdezte –
 Ezt mondtam: quid ad te?
 Pirultak – némultak
 Az illyenek.
 Így más is járhat,
 Ebbül tanúlhat:
 Az csak hallgathat
 Ki nem szóllalhat;
 Nem jó vizsgálódni,
 Más titkát nyomozni –
 Okos az
 Boldog az
 Ki – hallgathat!

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 178. II. 295. sz. E különben is csinos, és könnyed-menetű dal reám nézve kétszeresen érdekes, mert mint a versfőkből kiderül, valamelyik ősöm („Tali“) irta, a mit azon körülmény is igazol, hogy mint Komárom vidékén ismeretes ének – küldetett be. A külforma gyakorlott költőre, a nyelvezetnek itt-ott még érezhető ódon zamata régiebb korra mutat. Én szerzőjeül legvalószinűebben az 1683-ban a török ellen Párkánynál vivott ütközetben elesett Thaly Ferenczet tartom, mivel, mint családi irományainkból látom, nevét ő szokta csak egyszerüen „Tali“-nak irni, mig a többiek – az újabbak úgy mint a régiebbek – „Thaly“-nak vagy „Thali“-nak irják; bár kivételesen, egy régi pertárgyaláson láttam Thaly Gergelynek67) Komárom-vármegye 1635–44 közötti vice-ispánjának nevét is h-nélkül irva, de oly réginek mint az ő fiatal kora, a jelen költeményt nem tartom.

T. K.

MENJ EL MADÁR, MENJ EL…

– A XVII-dik századból. –

Menj el madár, menj el,
 Mondd szolgálatomat
 Az én asszonyomnak,
 Kedves szép rózsámnak.
Vidd el levelemet,
 Mondd meg hűségemet:
 Engem oda várjon
 És el ne aludjon!
Szive ne busuljon,
 Azon ne óhajtson:
 Ha véle szólásom,
 Gyakran nem volt átkom.
Ez jövendő éjjel
 Őtet nagy örömmel
 Higyjed megkeresem –
 Csak legyen örömben.
Mondjad, hogy szeressen,
 Engem meg ne vessen
 Egy hitván nyalkáért,
 Egy rút förtelmesért.
Mert ha egy nyalkáért
 Megvet csak egy roszért:
 Kész az koporsóban
 Vagyok leszállanom.
Mint az gerliczének
 Nem szabad már nékem
 Zöld ágra szállanom,
 S tisztavizet innom.
Tudod hogy szeretlek,
 Tégedet kedvellek
 Gyenge liliomom, –
 Gyenge majoránnám.
Kertemben mint rózsám,
 Arany-vessző-szálom
 Ollyan vagy te nálom
 Mosolygó szép poskám. (?)
Megnyugodtam rajta
 A mit minap mondál
 Midőn szép csókokkal
 Engem látogattál.
Ha tetszem kedvednek
 Ékes termetednek
 Engedek mindenben –
 Csak legyek kedvedben!
Hogy te víg kedvedet
 Nyerném szerelmedet;
 Soha mást kivűled
 Ne keressek szivet.
Soha az mig élek
 El nem felejtkezlek:
 Mert szivem közepin
 Fel jegyzettelek.
Légyen egészségben
 Az kit verseimben
 Most kit emlegetek
 Ez kis énekemben.

* * *

Mátray-codex.

ÓH ÁTKOZOTT KIS CUPIDÓ…

– A XVII-ik századból. –

Óh átkozott kis Cupidó
 Piros vérem szomjuhozó,
 Szerelmemben lenge, csaló,
 Szép ifjaknak te vagy háló.
Ne gyötörjed én szivemet
 Add meg nékem szeretőmet,
 Ne adj nékem innom mérget,
 Ujíts(d) elébbi kedvemet!
Tündéres vagy, mert nem látlak:
 Ha látnálak, megfognálak,
 Vas béklyóban jártatnálak –
 Mint te engem kinoználak.
Szabadságod ugy nem lenne
 Mert hatalmad mind elveszne,
 Szép szeretőm is kedvelne –
 Ha nyelvem nem hizelkedne.
De nem látlak, azért kinzasz,
 Szerelemtől már megfosztasz,
 Mulatságban veled nem hagysz –
 Sőt halálomra mérget adsz.
Elbágyadott szintén szivem
 Hogy nincs előttem szerelmem,
 Ujontan újul gyötrelmem,
 Szememből kicsordul könnyem.
Nem láthatom szeretőmet,
 Fárasztom érte szivemet;
 Járok sok üres rút földet:
 Csak láthatnám szerelmemet!
De kétséges őtet látnom
 Noha gyakran én óhajtom,
 Kinaimat ugy számlálom –
 Érted szivemet fárasztom.
Az tavaszszal az szép szüzek
 Az mezőre kisétálnak,
 Csak egymásra mosolyognak –
 Azonközben csókolódnak.
Más rózsát is szakaszthatnék
 Hogyha kedvemnek tetszenék,
 Kiben vigságot találnék:
 De ezzel csak bút szerzenék!
Vénus szerelem asszonya
 Ifjak szivét busitója
 Kinek keziben kézijja,
 Idegében vetett nyila.
Megtöri ő az ártatlant
 Nem szánja valakit kaphat,
 Gyönyörködik hogy vért onthat,
 Kedves nála illy áldozat.
Minap hogy egyik leánya
 Engemet előtanála
 Meglőni engem akara –
 Megijedék, mondék arra:
Óh Vénusnak szép leánya
 Mit haragszol te szolgádra?
 Tulajdon saját rabodra –
 Ha nem vétett néked soha!
Tudatlanságombul68) néked
 Ha vétettem te ellened:
 Reám ne onts azért mérget –
 Engedelmes légy ezeknek!
– Ezeket siralmas szókkal
 Irtam könyhullatásokkal
 Hogy sokáig én csókommal
 Nem láthattam vígassággal.69)

* * *

Mátray-codex.

DRÁGA SZEMÉLYEDÉRT…

– A XVII-ik századból. –

Drága személyedért
 Hát én hová legyek?
 Mire hajtsam fejem?…
 Hát csak búban élek!
Bizony nincs olly próba
 Kinn által nem megyek
 Én, csak elolthassam
 Égő szerelmemet.
Valamig nem lészen
 Szerelmedben részem:
 Addig mind csak búban
 Foglalom életem.
Bizony ha újonnan
 Adatnék születnem:
 Phoenix madár-módra
 Megégetnék testem.
Eleven nem volna,
 Az ki nem kivánna,
 Veled mulatozni
 Ottan kész nem volna.
Egy szóval valami
 Dicséretre méltó:
 Szép asszonyságodban
 Mind feltalálandó.
Kegyesség, ékesség,
 Szépséges ékes szó:
 Az ifjak lábának
 Készittetett békó.
Mondd szolgálatomat
 Öcsémasszonyodnak,
 Hogy szintén most élem
 Búban világomat.
– Ez verseket szerzém
 Csak az te kedvedért,
 Az én hozzám való
 Kegyes szerelmedért.

* * *

Mátray-codex. Ugy látszik nehány versszak hiányzik e költeményből, vagy hogy a stróphák nincsenek a kellő egymásutáni rendben. A 7-iknek bizonyára a 6-ik előtt kellene állania.

T. K.

HOL VAGYTOK…

– A XVII. századból. –

Hol vagytok Pegázus, Parnassus leányi,
 Szép éneklő múzsák Apolló hugái:
 Legyetek szivemnek ti vígasztalói,
 Elmult örömemnek visszatéritői!
Nem kérem tőletek Tullius szép nyelvét,
 Sem az Herculesnek bátor, kemény szivét:
 Csak egyedül szivemnek régi örömét –
 Elmult jó kedvemnek visszatérítését!
Nem is igyekezem Tróját oltalmazni,
 Achilles fegyverén Ajax-szal osztozni:
 Akarom szivemet bútul oltalmazni –
 Kit sokféle kinok szoktak is kinozni.
Miként tüzön-vizen nyargaló Phaeton
 Fel s alá vonatik lovátul szabadon:
 Így az én szivem is igen gyakran vagyon –
 Fel s alá vonatik, mert búja nagy vagyon.
Annyira elgyötrött már az szomorúság
 Hogy csak ollyan vagyok mint útfélen nőtt ág,
 Kit minekutána valaki ha levág:
 Minden utonnálló rajta tapod és hág.70)
Miként az szélvészben eltévedett madár
 Kit az záporesső ugy elfárasztott már,
 Hogy fáradtság miatt csak alig s gyöngén jár, –
 Jaj, mert mindenfelől halálos fegyver vár!
Vajha Mercúrius ez világban élne,
 Jelen volna régi hatalmas ereje,
 Jupiter kedvibül reám tekintene –
 Engemet mint Bellist folyóvizzé tenne!
Bizony jobb is volna nékem eltávoznom,
 Kis virágok között csendesen nyugodnom,
 Avvagy zöld erdőkön, pázsiton bujdosnom:
 Mintsem koporsómig igy kell szomorkodnom!
Könnyeim forrási áradnak naponként,
 Soha el nem fogynak Pontus vize szerént;
 Keseredett szivem valamellyre71) tekint:
 Talál ő magának mindenütt nagyobb kint.
Azért az koporsó hamar légyen készen;
 Az hol pedig nékem temetésem lészen –
 Följül koporsómon ez nehány szó légyen
 Hogy énfelőlem is emlékezet légyen:
Itt fekszik egy árva, itt eltemettetett
 A kinek éltében az bú véget vetett;
 Jaj ez is éltében eleget kesergett –
 Nyugodjék csendesen, bírja az egeket!

* * *

Mátray-codex.

„AZ HÁZASSÁGRÓL.“

– A XVII-ik századból. –

Az ki indul
 Hosszu utra
 Sokat búsul,
 De nem tudja:
 Ha járása
 Bujdosása
 Jóra lészen vagy fordul gonoszra?
Sokszor romol
 Kárt gyakran vall,
 Kedve bomol,
 Pokol hirt hall:
 Míg vigsággal
 S jó haszonnal
 Vissza nem tér kivánt jutalommal.
A sok káron
 Sir, bánkódik,
 A jó hasznon
 Örül, ugrik,
 S vigan lakik
 Kedven nyugszik –
 Eszik-iszik, semmit nem bánkódik.
Igy van dolga
 A ki gondját
 Házasságra
 Adja magát,
 Az út súlyát
 Sok bú dúlját –
 Mig végre nem viheti szándékát.
Nem tudhatja:
 Nyér vagy veszt-é?
 Ha haszonra
 Fordulhat-é?
 Jót talál-é?
 Roszat vesz-é?
 Kedve szerént ha úta fordul-é?
Ki haszonnal,
 S ki jár kárral,
 Ki angyallal,
 S ki sátánnal,
 Bűn anyjával
 Szörnyü kárral
 Akad öszve lelkének kárával.
A kedves társ
 Nyilván angyal,
 Ha jót találsz
 Élhetsz azzal
 Kevés búval
 Ritka jajjal
 Nem sóhajtasz lelked fájdalmával.
Helyén vagyon
 Minden dolgod,
 Nem lesz máson
 Kivánságod
 Éted, itod,
 Vigasságod –
 Tökélletes vigság minden dolgod.
Szomorkodjál
 Ámbár néha,
 Siránkozzál
 S akadj kárra,
 Juss bár búra
 Szörnyü jajra:
 De a jó társ lesz vidétásodra.
Fénlő gyémánthoz,
 Rubinthoz,
 Finum aranyhoz,
 Ezüsthöz
 A jó asszon
 Gyakor haszon
 Hasonlatos a drága gyöngyökhöz.
A tárháznak
 Minden szine
 Udvarának
 Ékessége,
 Szép tüköre
 S drága kincse
 A jó asszony urának öröme.
A jó asszony
 Szép korona,
 Ékes bizony
 Mint pálmafa;
 A szép rózsa
 Sem viola
 Nem ér véle liliom illatja.
A férfinak
 Szép czímere,
 Dolgainak
 Kivánt vége,
 Tisztessége
 S hire-neve
 A jó asszony segétsége, s élte.
Ne mondd magad
 Nyavalyásnak,
 Ne kiáltsad
 Magad búsnak:
 Sőt boldognak
 S nagy gazdagnak
 Ha szerit tetted a jó asszonynak.
Elég vagyon
 Mert mindene
 Kinek van jó
 Felesége,
 Tisztessége
 S hire-neve
 Nevelkedik ég alatt mindene.
Házát belől
 Ha elnézi,
 Mindenfelől
 Elszemléli:
 Tisztán leli
 Mert van neki
 A ki házát mindennap szépíti.
Óh boldogság!
 Óh nagy öröm!
 Óh nagy jószág
 S segedelem!
 Én Istenem
 Adjad érnem:
 Illy drága vendégben légyen részem!
– De a rosz társ
 Merő sátán:
 Mint hegyes nyárs
 Mord az urán,
 Örül kárán
 Tapsol búván –
 Megemésztő tűz a férfi házán.
Skorpióval
 Együtt lakni
 Viperával
 Megalkudni
 Könnyebb élni
 S hasznosb járni:
 Hogy nem ilylyel egy házban szorúlni.
Basiliscus
 Látásával
 Megöl: de én
 Mégis azzal
 Éjjel-nappal
 Vigyázással
 Inkább laknám mint a gonosz társsal!
Jaj hát annak,
 Jaj mind éltig!
 Megholt bizony
 Immár félig –
 Rosz asszonyra
 S tunya társra
 A ki talál, gyász dolga mindholtig.
Nem verradhat
 Az örömre,
 Estvét nem érhet
 Kedvére,
 Vagyon része
 Könyves szembe
 A ki talál tunya feleségre.
Étel-ital
 Annak méreg.
 Rosz asszonynyal
 Ki ventereg,72)
 Óh rút féreg
 S kinzó méreg
 Szegény férfi körül sértő vasszeg.
Háznak minden
 Csunyasága,
 Tiszta ágynak
 Gyalázatja,
 Férfi gyásza
 S kénzó láncza
 A rosz asszony urának hóhéra.
A rosz asszony
 Urát gyötri,
 Higyjed bizony
 Megemészti,
 Lelkét sérti
 Rontja s veszti,
 Idő előtt aggasztja s vénéti.
Mint agyonvert –
 Ha uton jár,
 Vélnéd hogy rest,
 Mert mint a sár
 Szurkosan jár –
 Vigyázz rá bár:
 Felesége miatt megholt az már!
Óh szörnyü bú!
 Jaj nagy eset!
 Óh szomorú
 Bajos élet!
 Jaj mi lehet
 Mondj csak egyet
 A mi szörnyebben tépné az embert!
Óh nagy ostor
 Ki előttem
 Sirván sokszor
 Forgasz nékem;
 Én Istenem
 Ne adj érnem
 Illy rosz vendégben hogy légyen részem!
– Ezt kedvéért
 Egy ifjúnak
 Irám azért
 Hogy jó társnak
 Mint aranynak
 Sőt gyémántnak
 Keresője légyen tiszta ágynak.
Végyen példát
 Barátjáról
 Ki véle szólt
 Bár csak arról,
 Mert ki másról
 S nem magáról
 Tanul: az jár minden dolgában jól! –

* * *

Ezen igen nehéz szerkezetü, keresztrímekkel ellátott dalméretben irt költemény a Mátray-codexben, úgy Balassa és Rimay énekeskönyve toldalékában létezik. (L. pl. a debreczeni 1744-iki kiadás 350-ik lapját.)

T. K.

MENJ EL KÉT KEZEMMEL IROTT…

– A XVII-ik századból. –

Menj el két kezemmel irott kis levelem
 Tudakozzad titkon: hol légyen szerelmem?
 Kérjed őtet igen: légyen szemben velem,
 Hadd vigasztalja meg keseredett szivem!
Köszöntsed én szómmal mihelyen meglátod,
 Virágos kertiben aluva tanálod,
 Költs(d) fel őtet mindjárt, ha lesz benne módod,
 Tudom megmutatja ha73) lesz jó választod!
Mondd szolgálatomat; engem oda várjon,
 Piros orczájárul szép csókokat adjon,
 Más szeretőt soha kívülem ne tartson –
 Sőt szép beszédével engem vigasztaljon.
Azonnal belépém virágos kertében,
 Szép irott levelem látom kebelében, –
 Megfelele mindjárt ő nagy örömében:
 Istenhozott szivem, virágos kertemben!
Mindjárt idenyújtá kötött bokrétáját
 Kire illatozván jószagu illatját
 Monda, hogy megtartsam kedves ajándékját
 Magát is rám bizza – ne keressem mássát!
Jobb volna engemet ha nem próbálgatnál,
 Szép piros rózsámbul szakasztanom hagynál,
 Egynehány szép csókkal engemet táplálnál –
 Hogysem mint engemet árvaságra hagynál!

* * *

Mátray-codex.

MUTATTA VÉNUS…

– A XVII-ik századból. –

Mutatta Vénus két almát,
 Elkapá tűlem az rózsát
 Látta szivemnek bánatját
 Adá Cupido jutalmát.
Vigyáznék rád ha látnálak,
 S én magamhoz hozhatnálak,
 És én magammal hagynálak –
 Téged is lopogatnálak.
Az hol te jársz: rózsa keljen!
 Az hova lépsz: gyöngy teremjen!
 Ez világon hirünk legyen,
 Szerelmünknek oka legyen.
Az hol te jársz: az nap megáll
 Pávamódon nézvén csudál,
 Minden ember téged kiván,
 Soha téged nem bánt halál!
De tégedet kiválasztlak
 Ha lehet magamnak tartlak,
 Máshová el nem bocsátlak –
 Kiki keressen magának!
Ifju Páris Helenáe,
 Dido asszony Aeneásé
 Gismonda is Gisquardusé –
 Megengedte, legyen övé.

* * *

Ezen olly gyönyörű részekkel biró dalocska a Mátray-codex-ben létezik.

T. K.

ISTENVELED ÉDES-KEDVES…

– A XVII-ik századból. –

Istenveled édes-kedves Minervám!
 Adjon Isten, lelkem, hogy lehess mátkám;
 Engedje meg Isten, szivem Erzsókám,
 Hogy szived lágyuljon, forduljon, hozzám.
Engedje meg Isten, hogy lehetsz enyim,
 . . . . . . . mostan minden bánatim,74)
 Tűlem távozzanak sok gondolatim,
 Kit Isten engedje, hogy lehetsz enyim!
Elhigyjed bizonynyal édes kis rózsám,
 Kláris ajku szép, kedves Erzsókám,
 Szép gyenge testedet hozzám szorítanám,
 . . . . . . . . . . . . . . . . .75)
Óh kedvedre tartott édes kis Nymphám,
 Istenasszony módra született rózsám
 Vajha azt érhetnék, szivem Erzsókám:
 Akkor lennél bizony másszor világra!
Bárcsak egyszer nékem édes Erzsókám
 Ugy szólnál énnékem az mint akarnám,
 Pünkösdben virágzó édes kis rózsám –
 Két orczáidat megcsókolhatnám!
Édes szép Erzsókám, te személyedért
 Irtam ez éneket, szivem szivedért;
 Engedje meg Isten, kit kivánsz azért,
 Kérlek mondjad egy szót, ha lehet azért.

* * *

Mátray-codex.

„CANTIO JOCOSA.“

– A XVII-ik századból. –

Nosza s óhajts egyet, gondolj valahová,
 Hunyd bé az szemedet, ne is nézz sohová,
 Középtájon aránt, fel, amoda, alá…
 Mondjad hogy ott lakik – de ne mutass reá.
Mély gondolkodásra bocsássad elmédet,
 Világ négy részire vessed szemeidet,
 Gondolj az világon mindenféle rendet –
 Ki hamissan kaszál, ki vág igaz rendet…
Állhatatosságot szived itt nem lelhet,
 Reméntelenségben minden tested reszket,
 Rövid életed is naponként ad mérget:
 Jobb, jól se tartanál – hogy még megemésztess!
Az ki mit nem szokott, nem tudja kivánni;
 Az ki mit szeretett – szokta óhajtani;
 Bizony jobb meghalni hogysem mint kívánni –
 Kiváltképpen hogyha azt el nem nyerhetni!
Mikoron tanácsot kérdesz valakitül
 Ha nem fogadod is okos lehetsz ebbül:
 . . . . . . . . az mint szólnak errül –
 Ez deákul vagyon: kérdd meg más embertül!
Meghidd, vagy meghalok, vagy tűled elfutok,
 Vagy érted elveszek – vagy enyimmé tészlek;
 Szánj meg édes szivem, ugyan kinszerítlek:
 Isten ugy segéljen: szivembül szeretlek!
Éltemet éltedig, – nem kivánom tovább,
 Ne légyen halálom később sem hamarább;
 Az megbúsult ember elméjében díb-dáb –
 Ez derekas dolog nem valami líb-láb!
Irám ez verseket tulajdon kedvedért,
 Énhozzám mutatott kedves személyedért;
 Már többet nem szólok felőled ezekért –
 Az Isten áldjon meg az te jóvoltodért!

* * *

E sok szép helylyel és szabatos verseléssel, zengő rythmusban irt vers a Mátray-codexben létezik. Az 5-ik stropha kipontozott félsora a codexben is üresen van hagyva; nyilván: a codex összeirója nem tudta elolvasni eredeti példányának – mint a következő sorból gyanítható – latin szavait.

T. K.

MIT VÉTETTEM…

– A XVII-ik századból. –

Mit vétettem – édes szivem, hogy megutáltál?!
 Én helyettem – szép szerelmem mást választottál;
 Te vagy-é az az ki engem ekként elhagytál?…
 Óh álnok sziv, melly véletlen engem megcsaltál!
Lám, méreg volt – az te szép szód, kit méznek véltem,
 Szép szerelmed máshoz hajlott, kivel én éltem;76)
 Mást választál én helyettem édes Dóricskám –
 A kit én soha tetűled nem reménlettem!
Jutnak szivem – most eszemben az mit miveltél,
 Mostan esztendeje velem az mit végeztél,
 Én ölömben ülvén sokszor mit beszélgettél:
 Több ifjak közt csak egyedül engem szerettél!
Jóllehet bánkódik szivem, hogy igy van dolgunk, –
 Sok szép virágokkal együtt elmult szerelmünk;
 Mert jól látom édes szivem, hogy vigasságunk
 Elfogyott, s nem leszen többé friss újulásunk.
De hagyján! ha szintin nem lehetek is tied:
 Csak parancsolj – én mindenben lészek te hived,
 Ne mondhassák nagy örömmel az sok irigyek:
 Megutálták ezek egymást, elmult szerelmek!

* * *

E szép éneket is a Mátray-codex tartá fenn.

MINDEN ÁLLAT ÖRÜL…

– A XVII-ik századból. –

Minden állat örül a tavasznak,
 Kedvvel várja nyilását az fának,
 Mint szép leány gyenge koszorónak –
 Fejét hajtja ékes madárszónak.
Minden állat ő társával sétál
 Nincs olly fene ki szelidben nem vál,77)
 Míg egymástul elválasztja halál –
 Vagy irígy nyelv reájok nem talál.
De te zengő szegény árva fejem
 Semmi hasznot nem találhatsz ebben;
 Az szép tavasz mi haszon énnékem –
 Ha az itt nincs az kit szeress híven!
De ha szintén most nem láthatom is,
 Szép orczáját nem csókolhatom is:
 Megadhatja az Isten még azt is –
 Nem lesz késő, tudom, még akkor is!
Ha egymástul szintén elválunk is:
 Ne utáljuk szivem meg egymást is,
 Csak izengető ékes szóddal is
 Ajánljad holtodig magadat is.
Ám menj el szivem mostan békével
 Lásson Isten sokszor, ha beszélhetsz
 . . . . . . . . . éltig szerelmeddel,
 Könnyezz akkor értem szemeiddel.78)
És mégegyszer szivem jövendőre
 Lépek akkor ajtód küszöbére,
 Én is akkor gyönge köszkenődre
 Könnyet öntök te szép személyedre.
Ha lehetne koporsóban érted
 Szállanék, mint Diannáért . . . . .
 Teéretted ma vaddá változnék,
 Ha csak szép személyed tűlem láttatnék.79)
Utáljon meg immár bár ez világ:
 Csak akkoron nyiljon majd az zöldág,
 Miénk lenne akkor az mennyország,
 Vénus asszony játéka, vigasság.
Egy tekintet szerzi az szerelmet,
 Szerelemnek lángja egyességet, –
 Vénus asszony játéka ezeket
 Gyenge szinü sok szép nézéseket.
– Authorát mostan meg nem mondom
 Négy verseit ez éneknek toldom;
 Jankó neve ha jól meggondolom,
 Vénus asszony játékát forgatom.

* * *

Mátray-codex.