VARGAVENDÉGSÉG.

– Hegedős-gajd a XVII-ik századból. –

Sok ideje miulta hallgatok, –
 Az ki miatt ugyan beteg vagyok;
 Az mit irnak csak azon háborgok,
 De ugy tetszik mind reá találok.
Egykor esett egy jeles vendégség
 Mellyet szerzett az vargamesterség,
 Mindenben volt ő köztök az bőség:
 De távul volt tűlök az emberség.
Mert két jámbort hivattak szolgálni:
 Az mészárost pecsenye-forgatni,
 Választották az szücsöt tartani –
 Az konyhára vágott fát hordani.
Hogy megkészült az vargák ebédjek:
 Vargaság nekiek azt izenték
 Egyék-igyék ha pénzzel fizetnek,
 De lám mast is keveset fizetnek.
Tizennyolczan voltanak az vargák:
 Húsz kenyeret megettek az rusnyák;
 Az tyukokat tollastul faldozták –
 Az szakácsnak az ganéját hagyták.
Hát te takács miért várakozol?
 Mért mivelünk egy kortyot sem iszol?
 Semmit velünk itt nem mulatozol –
 Jobb hogy innét haza vakaródol!
Az mészárost úgy elfárasztották,
 Az pecsenyét véle forgattatták:
 De hogy megsült – haza-pirongatták,
 Mindenfelé őtet hajtogatták.
Az mészáros ballagott házához,
 Folyamodék maga konyhájához:
 Mert meglátszék az paraszt vargákhoz
 Csak hejában bizik ő azokhoz.
Az mészáros áldást kiván nékik:
 Hogy életek olyan hosszu légyen
 Mint az nyúlnak az farka egészlen –
 Az mészáros áldása csak illyen!
Az takács is áldást kiván szépen:
 Hogy varga-vendégség akkor légyen –
 Mikor az disznók szép seregessen
 Szárnyon járnak az levegő égben.
Ollyan bő volt az fűszár-pecsenye:54)
 Hogy az ebet hagyigálták véle;
 Torkig jártak az fekete lében:
 De őnekik nem adtak ezekben.
Rakva vagytok embertelenséggel:
 Mint ó ködmeny szőri az tetűvel,
 Avvagy öreg leány szerelemmel –
 Kár tinektek vargák az szép étel!

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

TERMÉSZETEMNEK…

– A XVII-ik századból. –

Természetemnek
 Ez gyarló testben
 Romlását,
 Én életemnek
 Sok vétkeimnek
 Rútságát
 Mikoron nézem:
 Ottan ismérem
 Iszonyú voltát,
 Isten haragját,
 Mert az pokolnak
 Nyitva már látom
 Ajtaját.
Irtózik lölköm
 Édes Istenem
 Ezektül,
 Mert az pokolnak
 Félek halálnak
 Mérgétül,
 Kiért napomnak –
 Vidámságomnak
 Szép világa is
 Majd megsötétül;
 Tűled kegyelem
 Adassék nekem
 Egyedül!
Reám bünösben
 Ez rút köntösben
 Ne tekints:
 Sőt szent érdemét
 Szép piros vérét
 Te említs(d)
 Az én Uramnak
 Jézus Christusnak.
 Mast az bűnömért
 Egybengyűjtött kincs:
 Azért hivednek
 Harmatját kérlek
 Reám hints(d)!
Nem hányomvetem
 Édes Istenem
 Érdemem:
 Mert minden épség
 Tökéletesség
 Énbennem:
 Szent Lölköd által
 Kegyelem által
 Ha valami jót
 Valaha töttem; –
 Csak mast Uramért
 Adassék nékem
 Kegyelem!
Az sok próbáknak
 Rajtam valóknak
 Mély árja
 Hogy elboritson,
 Reám bút hozzon
 Nagy habja,
 Hogy életemben
 Ejtsen kétségben:
 Mindenek ura
 Ne hagyj Jehova,
 Sőt kegyelmednek
 Röpüljön hozzám
 Galambja!
Vidámságszerző
 Szép fényesítő
 Napodat
 Sok homály után
 Hozzad fel reám,
 Utadat
 Hogy látván aztán
 Én is az után
 Értsem dolgodat,
 Akaratodat:
 Ez élet után
 Hogy lássam aztán
 Orczádat!
Az Írás errül
 Lám kegyelmedrül
 Azt mondja:
 Hogy sok szenteknek, –
 Bűnben élőknek
 Példája
 Nyilván kiáltja:
 Hogy megtérőknek
 Kegyelmes atyja
 Vagy te Jehova –
 Nyújts(d) hát kegyelmed
 Ím régen kérem
 Óhajtva!
Ímé megvallom,
 El nem tagadom
 Előtted
 Sok büneimért
 Kivel testemmel
 Személyed
 Én megmocskoltam
 Undokítottam
 Kiért tanácsot
 Tűlem elkedved, (?)
 Óh árvák atyja
 Adjad Jehova
 Kegyelmed!
Ez az kegyelem
 Minden bűnösnek
 Énvélem
 Az Christus által
 Hogy megadassék –
 Mast kérem.
 Oh árvák atyja
 Áldott Jehova
 Engedd meg nékem
 Ezt hogy őrizzem,
 És kegyelmedbül
 Áldjad kedvedbül
 Életem!
 Amen.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből. A fők értelme: „Tirnavaié“. A 8-ik versszaknak ziláltnak vagy hibásnak kell lenni, mivel igy a mint van, bajos eligazodni rajta.

T. K.

JÓ NAPOT SZIVEM VIRÁGOM…

(„Cantio de amore.“)

– A XVII-ik századból. –

Jó napot szivem virágom!
 Mindenben jódat kivánom;
 Éltessen Isten nem bánom –
 Sőt tartson meg, azt kivánom.
Sok jó szerencsés napokra
 Virraszszon Isten akkorra
 Az mikoron az én szómra
 Hajul szived szándékomra!
Mondjad meg szivem titkodat:
 Ha szeretsz-e csak magamat?
 És távoztasd el kinomat
 Ki érted régulta fonnyat.
Mert bizony sok ideje már
 Hogy ráró sebes szárnyon jár –
 Én szivem is csak téged vár
 Belső röjtökébe bézár.
Lágyítsad meg hát szivedet,
 Ne őszítsed meg fejemet,
 Ne örüljed elvesztemet
 Éretted veszedelmemet.
Mert szeretlek csak egyedül:
 Mint gillicze, ki fészken ül
 Hogy ő társátul el nem vál –
 Miglen nem választja halál.
Várok sok hetet, hónapot:
 Löljek alkalmatosságot
 Veled beszélésben módot
 Találjak olly titkon-valót…
De mégeddig szép madarkám
 Titkomat meg nem mondhatám,
 Hogy szivedet vigasztalnám,
 És én magamhoz hajtanám.
De immár ugyan fölpozsdult
 Az szerelem is fölbuzdult,
 Bennem az jóság megmozdult,
 Szép nyájasságra fölindult.
Ne tiltsad meg hát magadat,
 Szivem éntülem karodat,
 Nyakamat általkapcsoljad,
 És orczámat megcsókoljad.
Mert étczaka én ágyomban
 Veled vigadok álmomban;
 Ha fölsörkenek azonban –
 Senki sincs mellettem ágyban.
Nincsen lölköm csak egy óra
 Melyben szivem néked jódra,
 Nem vágyakoznék ágyodra –
 Hogy fekhetnék vánkosodra.
Nincs oly nap is, szép violám,
 Melyben téged édes N...ám
 Elfelejtenélek rúzsám
 Gyöngén termett szép asszonkám.
Soha bizony én tentámmal
 Föl nem irhatnám pennámmal,
 Vagy ember gondolatjával
 Ki nem mondhatja szájával
Hozzád én nagy hűségemet
 És buzgó szeretetemet;
 Csak néked mondom titkomat,
 És megjelentem kinomat.
Szivem immár megértheted
 Akaratomat tudhatod,
 És kinomat megszánhatod –
 Szivedet hozzám hajthatod!
Utánnad immár ne járasd
 Szivemet tovább ne fáraszd:
 Hanem titkodat megmondjad –
 Magadat nékem ajánljad.
Frissen szól neked az nyelved,
 Nincs semmi hiba tebenned;
 Köszönetemet elvegyed
 És titkomat megőrizzed.
Áldjon meg az Isten rúzsám
 Tégedet édes violám,
 Tartson meg jó egészségben
 Téged egész életedben!
– Az ki ez verseket szerzé
 És mast versekbe rendölé:
 Nincs kétsége szerelmében –
 De nem szól neki féltében.

* * *

(Szencsey György dalkönyve.)

MINT AZ UTONJÁRÓ…

(„Cantio pulcherrima.“)

– A XVII-ik századból. –

Mint az utonjáró ki két utra talál
 Nem tudván az járást gondolkodik, s megáll,
 Törődik magában, elméjére gond száll:
 Jobbra eredjen-e, vagy mely balfelé vál?
Fél ha rosz ösvényre talál tekeredni
 Oly fortélyos helyen fog ott téveledni;
 Az hol nem fél: gonosz kezd reá eredni –
 Az melybül jó utra nehéz keveredni.
Így az én elmém is nem tudja mit kezdjen,
 Két ut van előtte: melyikre eredjen?
 Az járatlan uton fél: el ne tévedjen,
 Hogy az jó utrul is gonoszra ne térjen.
Azaz: ha tovább is nőtelenül éljek?
 Vagy megházasulván feleséget végyek?
 Kétséges az elmém ezek közt mit tegyek –
 Két ut van előttem: mellyikre eredjek?55)
Meguntam, meguntam az árva életet:
 Minthogy az gyermeki sorbul már kiköltem;
 Mit kezdjek? elmémet ezen sokat hánytam –
 De tanácsot adni magamnak nem tudtam.
Meg köllene azért feleségesülnöm,
 Páros gerliczeként már fészkemben ülnöm,
 Társam melegétül ott kedvesen fülnöm, –
 Ily árvaságban is tovább nem őszülnöm.
De az már az kérdés: kit kölljön elvennem?
 Az jó feleségre mert nehéz szert tennem,
 Hogysem penig rosznak, megveszettnek türnöm:
 Jobb nőtelenségben örökké maradnom!
Ha udvarit veszek: nem szokott munkához –
 Nem köll bizni annak gazdasszonyságához,
 Az sült galamb penig nem röpül szájához:
 Ha maga sörényen nem lát dolgaihoz.
Ha városit veszek: azok czifra gőgök,
 Selyem-pártát, övet szerezni nem győzök;
 Minden elég légyen, azt kivánja szivek –
 Másként schola fele hunyorít az szemek.56)
Áhitatosságok megvagyon ezeknek,
 Mindjárt félbenszakad munkájok kezeknek
 Mihánt57) az templomban hallják hogy csöngetnek,
 Az melynek szenével másutt is égetnek.58)
Ha falusit veszek: otthon nyög s tudatlan,
 Az szép nyájassághoz, s jó kedvhez szokatlan;
 Akarmi tréfaszót nem hágy mordulatlan,
 Nem kap az szép csínon, lustán jár s mosdatlan.
Mondanám, jobb volna ha özvegyet vennék:
 Mert két-három vetett-ágyas ember lennék,
 Egy rakásban sok szép eszközt készen lölnék –
 Teknyőt, bölcsőt, nyerget ottan én megnyernék.
Ez is egyelsőben szól alázatosan,
 Pityergésen kezdi beszédét módosan,
 Azután kérkedvén mond: itt készen vagyon
 Szekér, ló, fölrántó-szíjjam is csatosan.
Mig magát ajánlja: pénzem elég vagyon!
 Köntöse magának, urának az rudon,
 Magát mosogatván jó kedven is vagyon
 Nyájas ember nála ki hozzá járhasson.
De az jó idején nagybátran azt mondja:
 Ki őtet elveszi az csak ugy gondolja –
 Ha dolgozik ő bár légyen kurv’ az anyja!
 Hanem ha elvette: őtet el is tartsa!
Elégedjék véle: ha gyakran véle hál,
 És valamint kiván mindent készen talál;
 Azontul porontyát föltartsa59) ha csinál! –
 Ha arra néz ember: annál mást is talál.
Ez is mindennapon fölindul haragra,
 Bár rosz volt is: másik urát magasztalja;
 Hanemha gonoszul történik halála –
 Másképpen ő száját senki bé nem dugja.
Sőt néha kevésen ugyan megharagszik,
 Ha bucsút nem adhat: melléd igyekezik;
 Hogyha meg nem verhet, azon igyekezik –
 Meghal majd – ugy tetszik – halála érkezik.
Nehéz eltartanom, hogyha szegént vészek,
 Mast is szegény vagyok: annál szegénb lészek,
 Egy koldusbul kettőt, nyomorultat tészek –
 Lesz igy házasságom gonddal rakott fészek.
Ha gazdagot veszek: lesz súlyos keresztem –
 Azt hányja szememre, hogy csak készre jöttem,
 Övé mind az jószág mert nem én kerestem,
 Azt is panaszolja az mit eszem-iszom.
Ha rút lesz: az rútat hogy-hogy szerethessem?
 Imelyögés60) nélkül meg sem ölelhetem;
 Minden örömömet rúttal eltemetem,
 Veszettség, kárhozat lesz véle életem.
Ha szép lesz: ugyis lesz elég fejem gőzi:
 Mert őtet strázsálni mindenkor ki győzi?!
 Elhódítják penig ha ember nem őrzi –
 Az én fazekamban mas is konczát főzi.
Más sok okokbul is nehéz az házasság:
 Kivántatik ahhoz sok alkalmatosság,
 Fazék, kalán és tál, mindenféle jószág –
 Búbánat, kárvallás, és nagy nyomorúság.
De Uram Istenem, kit nékem rendöltél,
 Avvagy jóvoltodbul énnékem igértél
 Anyámnak méhében mikoron teremtél –
 Az időtül fogva rám gondot viseltél:
Oltalmazz meg mast is az csalárd ördögtül!
 Egy jó feleséget adj nékem kedvedbül,
 Kit bizonynyal kérek csak Istenségedtül –
 Tudom, meg is adod nékem jóvoltodbul!
Szaladott61) halacska mint az folyóviznek:
 Úgyan örvendezzék az jó hirnek névnek!
 Légyen kivánója minden jó erkölcsnek,
 És vidámítója bánatos szivemnek.
Az mi marháinkat62) soha ne fogyassa:
 De az miben lehet inkább szaporítsa,
 Hogy azt felőle ne kezdjék mondania:
 Az mit ura keres – mind meg tudja innia!63)
– Ez éneket szerzém minap mulattomban
 Bakony s Vértes között nem régen laktomban.
 Az Ur Istent kérem, hogy jó házasságban
 Részt tégyen énnékem minden ő javában!

* * *

E több szépséggel biró s helylyel-közzel igen correct verselésü ének Szencsey dalkönyvében létezik.

T. K.

JÁSZSÁG KUNSÁG…

– A XVII. századból. –

Jászság Kunság mentiben szarkák kodácsolnak,
 Az berényi malomban verebet patkolnak,
 Szeged mellett Borosztyán baglyok furulyáznak,
 Érken, Mérán a gyikok bojnyik-tánczot járnak.
Jákóhalmán a vargák ködmönt köszörülnek,
 A szomszédban Jász-Dózsán csak el nem rémülnek;
 Puszta-Szikszón Győr mellett mentét fürészölnek,
 Esztergomnál, s Kiséren csontokat őrölnek.
Az ó testamentomban volt egy öreg bába
 A kinek a szúféreg esett a fogába
 Hatvanhat szarándok járt ..... az orrába –
 A ki ezt el nem hiszi, bujjon .....ába.
Amaz öreg vénasszony fut, ugrik mint a nyul,
 És a jó vetett ágyrul majd hogy le nem fordul;
 Hogyha jó reggel fölkel, hurottul majd megful –
 A sárkányok dobjábul sok titty-totty kicsordul.
. . . . . . . . . . . . . . .
A ki ezen jó dallást hallja füleivel,
 Pénzt, póturát, petákot nem ad kezeivel:
 Holta után ne nézzen bandzsal szemeivel,
 A szerecsen-országban hollók temessék el!

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. IV. A kipontozott helyek obscenus voltuk miatt nem közölhetők. – E gajd mint alakja s modora is mutatja: igen régi, a végversszak nyilván bizonyítja, hogy még a jutalomért éneklő vándor hegedősök korából való; ezért tevém fölébe a XVII-ik századot, a meddig bizonyosan felvág.

T. K.

VÉN LEÁNY PANASZA.

– A XVII-ik századból. –

Bánatja nincs ez világon annak:
 Az ki nevét tudja ő férjének,
 Sőt vigsága nagy vagyon szivének –
 Holtig nem lesz vége örömének.
Szent Istenem, lám te irgalmas vagy,
 Bús sziveknek vígasztalója vagy,
 Énnékem is kérlek örömöt adj:
 Az pártában megagganom ne hagyj!
Mert ím, látom az én szemeimmel:
 Sok leánybarátimat viszik el,
 De lám engem senki nem viszen el,
 Sok gondolatimban epedek el.
Magnakvaló volnék, minden látja,
 Szépségemet senki nem kivánja,
 Mert az vénség virágomat rontja –
 Mint az füvet ugyan elszárasztja.
De ha engem valaki megkérne –
 Annak bátor csak félszeme lenne,
 Az lába is bátor bankós64) lenne:
 Csakhogy az én szükségemrül tenne!
Készen volnék bizony ha köllenék,
 Csak kérnének mindjárt el is mennék,
 Szegénylegént én mast nem utálnék –
 Üngöt, gatyát szépeket csinálnék.
Az fársáng is imhol jön nagy lassan
 Szintén mast volnék virágkoromban,
 De férfival nem fekszem egy ágyban –
 Megepedek sok gondolatimban.
Nem mondhatok jót az én anyámnak
 Mert engemet szida vén kurvának,
 Lapiczkának és az vaskalánnak
 Rajtam kétje (?) az ő haragjának.
Ha szabados volna: megkéretnék
 Egy deákot bizony választanék,
 Akár vargát – azzal sem gondolnék:
 Csak az fejér vénségre ne jutnék!
Az tüz az oldalam megsütötte,
 Az orsó az újjamat föltörte,
 Az dagasztás könyököm kiette,
 Az tüzhely farom szélesítette.
Reám fogták azt is nagy hamissan:
 Férjhez nem megyek! azt kiáltottam,
 De bár kalodában tegyék nyakam –
 Ha elmulik akarmikor rajtam!
Ha tisztességemet nem félteném:
 Az pártámat mindjárt tűzben vetném,
 Az fejkötőt az fejembe kötném,
 Az kontyot is mindjárt föltekerném.
Örök Isten, hát én hová légyek?
 Talám nem akarod, hogy örüljek,
 Ez világban hogy én vigan éljek?
 Vagy férfival én együtt fekügyek?
Ámbár nékem arra engednének:
 Hogy fársángban legént kéretnének;
 Bizony hármat mindjárt megkéretnék –
 Negyediket szeretőül vennék.
Elsőben én deákot kéretnék:
 Mert az deák nékem is tetszenék,
 De mivelhogy otthonn nem ülhetnék:
 Az menyecskék tűlem elszeretnék.
Igy mindennap pártámat elvesztem,
 Azt kölletlen – délig elkeresem,
 Ha megtölöm óhajtván föltészem –
 De mégegyszer bizony megégetem!
Elviseltem nyolczvanhárom pártát:
 De nem vettem soha bizony hasznát,
 Az g.....nak csömögős falatját
 Nem érzettem soha használatját.
Ez éneket az ki versben rakta:
 Öreg leány árvaságát szánta
 Sirásokat fülével hallotta,
 Versek szerént ekképen formálta.
Légyen elég ez néhány versecske!
 Néked irám te szép gerliczécske;
 Az tavaszszal mikor megjön föcske:
 Akkor lészen néked örömöcske!

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

SEREGEKNEK URA…

– Karácsonyi ének a XVII-ik századból. –

Seregeknek Ura, ki lakozol mennyben
 Vigyázz mindenekre kik vannak ez földön;
 Bünteted az bűnöst rettenetesképen:
 De az igazokat megtartod végiglen.
Értünk szegénységben ez világra jöttél,
 És emberi testet érettünk fölvettél;
 Óh édes Jézusunk mely hamar szenvedtél
 Mert te testecskédnek helet nem lölhettél.
Bötlehem városban bé nem bocsáttattál,
 Óh egeknek Ura – jaj mire jutottál!
 Romlott istállóban úgy bényomorodtál –
 Keserves sirással jászolban nyugodtál.
Ki az mennyet földet teremté szavával:
 Csak egyedül vagyon keserves anyjával,
 Ki mindent megruház: egy darab posztóval
 Bétakartat és sir, zokog szent anyjával.
Oh emberi állat! magad vedd eszedben:
 Hogy érted szenvedett az mennybéli Isten;
 Hagyd el bűneidet, élj jámbor életben –
 Hogy bébocsáttassál fölső Bötlehemben!
Az szent angyaloknak ki vala királya:
 Ökör és az szamár az ő udvarlója;
 Az mennynek és földnek egyedül ő ura:
 Csak az ő szent anyja néki szolgálója.
Tiszta szivbül azért menjünk eleiben,
 Kövessük meg őtet, kik vagyunk sok bűnben,
 Kik nem adtunk szállást néki mi lölkünkben:
 Hogy ne adjon minket ördögnek kezében!
 Amen.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

ÁRVA FEJEM…

– A XVII-ik századból. –

Árva fejem – mi haszna éltem:
 Ha csak búban forog személyem?
 Nincs ki szánja
 S vigasztalja
 Szomorú fejem:
 Mert elváltam attól az ki szerette szívem.
Rám mosolygó két szép szemével,
 Angyalábrázatú szinével,
 Vidámító
 Szivámító,
 Szép énekével,
 Nyavalyámból kigyógyitó hű szerelmével.
Véletlenül bágyasztja szívem,
 Szörnyü kinom hervasztja színem,
 Sok busulás,
 Gondolkodás
 Foglalja testem:
 Míg nem látom – csak óhajtom: nem lesz víg kedvem!
Azért kérlek, szánj meg; Istenem
 Utaimban légyen vezérem;
 Visszatérvén
 Egészségben
 Lásson két szemem,
 Ne kényszeritsd elválásra kérlek, bús szivem!
Ez éneket, ki kivánja
 Jól megérthet ki volt authora?
 Versfejekben
 Feltalálja
 Egy szó, hogy „árva“
 Ki szivében régtül fogva kesereg vala.

* * *

A Mátray-codexből. A versfőkben ez áll: „Árváé.“ Szép dalmérete hasonlít a kurucz tábori dalokéhoz; s a versszakok három utolsó sora egészen egyazon.

T. K.

GYENGE ROZSA…

– A XVII-ik századból. –

Gyenge rózsa, szép hattyucska, viola:
 Édes lelkem, szép szerelmem, Vénuska!
 Valjon élsz-e, s emlétesz-e valaha?…
 Mert éretted csaknem meghalok búba.
Nálad nélkül nem jutok végórára,
 Rád találok búm s gondom hajlékára;
 Szivem szakad mégis óhajt nagy sirva,
 Mondván: engem kinzó gyönyörű rózsa!
Elválásom tűled mint lőn véletlen,
 Az szerencse mellőled hamar elvőn,
 Kis hattyucska, tégedet özvegygyé tőn
 Az Vénusnak haragja mindkettőnkön.
Jaj mit tegyek, s hova legyek egyedül?
 Vigasztalást nem várhatok senkitül,
 Szivem kinja naprul napra öregbül –
 Bárcsak egy szót hallhatnék édesemrül!
Nyughatatlan szivem keserves kinja,
 Megkereslek édes lelkem, kis rózsa,
 Mert nincs sohol nálad nélkül orvossa –
 Vajha szárnyom volna, röpülnék oda!
Jaj énnékem, jaj árva idegennek
 Mert mind-éltig65) csak nagy búmban kesergek,
 Jó lovamot nyugodni sem engedek
 Valameddig véled szemben nem leszek!

* * *

A Mátray-codexből.

ÁLL ELŐTTEM…

– A XVII-ik századból. –

Áll előttem egy virágszál,
 Örvendetes liliomszál,
 Kis kertemben ékesen áll
 Ki életem, – egy virágszál.
Áll előttem szép violám
 Rózsaszinü szép Ilonám,
 Kegyes tekintető rózsám –
 Gyönyörüséges violám.
Kis kertemben szép virágok –
 Jó illatu szép virágok
 Tündöklő szép piros rózsák
 Gyönyörüséges violák.
Óh szép virág szerelmemben
 Mikor volnék szép kertemben
 Rózsa-, violaszedésben
 Az te nagy és szép kedvedben!
Akkor lészen vigasságom: –
 Rózsa-arczodat ha látom,
 És ékesen csókolgatom –
 Akkor lészen újulásom.
Néked egészség adassék,
 Szép termeted böcsültessék,
 Jó hired néked hallassék.
 És éntülem szerettessék.
Füleidben immár vegyed
 Fordíts(d) reám személyedet:
 Halld meg keserűségemet –
 Tarts(d) meg az én életemet!
Legyen bocsánat énnékem
 Tűled óh én szép szerelmem;
 Noha mostan távul vagyok tüled
 Ne felejts el azért engem Eszter. (?)

* * *

A Mátray-codexből. Az utolsó két sor ugy látszik el van ferditve.

T. K.

AZ KI NEM RÉGENTEN…

– A XVII-ik századból. –

Ad notam: „Nosza sóhajts egyet, gondolj valahova…“

Az ki nem régenten válék el éntülem
 Illy keserves szókkal lőn bucsúvételem,
 Csak kevés ideig lőn beszéde vélem,
 Mint árva madár él, marada el tűlem.
Engem csak egyedűl szomoru bánatra
 Elhagyott mint árva, nem szabadulásra;
 De nem reménlettem hogy ő érte végre
 Jusson szegény fejem oly keserves igyre.
De méltó e mellett ezeket szenvednem:
 Mert ő is sokat tűrt, szenvedett érettem,
 Az irigyek miatt szive busult értem –
 Azért ő helyette senki nem kell nékem.
Mert az ő szemei csak engem vigyáznak,
 Melyek szerelmére engemet onszolnak;
 Kérem azon őtet: ne hagyjon prédának:
 Holtig tartson engem ő saját rabjának.
No nem illik nékem errül többet szólnom –
 Mert nem hagyja szivem többé halasztanom,
 Ideje már nékem az utnak indulnom,
 Csak engedje Isten szép személyét látnom!
Ezminap mutatá személyét énnekem:
 De nem beszélhetett akkor véle szivem,
 Mivel az irigyek lesték életemet
 Az kik meggátolták igyekezetemet.
Mert az ő termete ékes mint az cyprus,
 Az Lybánus hegyén felnőtt magas czédrus,
 Mellynek szerelmére az kegyetlen Vénus
 Engemet hiteget – kiért szivem csak bus.
No ne féljünk már semmit az irigyektül –
 Mert már ők elvesztek minden gyökerestül,
 Valóban veretnek étczaki66) szelektül,
 Isten haragjának kegyetlen tüzétül.
– Egy keserves ifju igy végezé versét,
 Vérével megfesté keserves énekét,
 Kérvén azon ő szép régi szerelmesét:
 Hogy kötné immár le ő megbusúlt szivét!

* * *

Mátray-codex. „Keserves ifju“ = kesergő, bánatos ifju; a „keserves“ szó régen gyakorta igy jő elé.

T. K.