VITÉZI ÉNEKEK
ÉS
ELEGYES
DALOK.
ÖSSZEGYŰJTÉ
THALY
KÁLMÁN.
KÉT KÖTETBEN.
RÉGI MAGYAR
VITÉZI ÉNEKEK
ÉS
ELEGYES DALOK.
XVI-IK, XVII-IK ÉS
XVIII-IK SZÁZADBELI
EREDETI KÉZIRATOKBÓL
ÉS
RÉGI SZÉTSZÓRT
NYOMTATVÁNYOKBÓL
EGYBEGYŰJTÉ S JEGYZETEKKEL ELLÁTTA
THALY
KÁLMÁN.
TOLDALÉK: A BUJDOSÓ BALASSA
BÁLINTNAK KÉT
EDDIGELÉ ISMERETLEN KÖLTEMÉNYE.
MÁSODIK
KÖTET.
PEST,
1864.
KIADJA LAUFFER
VILMOS.
MÉLTÓSÁGOS
ZÁDOR GYÖRGY
KIR. HÉTSZEMÉLYNÖK
URNAK,
MAGY. TUD. AKADÉMIA RENDES TAGJÁNAK, MINT A RÉGI
MAGYAR IRODALOM EGYIK MÉLY TUDOMÁNYU BÚVÁRÁNAK
HÁLÁS TISZTELETE
JELÉÜL
ELEGYES ÉNEKEK.
(Folytatás.)
TOTOK CSUFOLÁSA.
– 1600. –
Ad notam: „Oh mely nehéz az szerelem…“
Tótok birják az darab
országot,
Mert őnékik vagyon jó
hajtmányok;
Semmiben ők szükséget nem
látnak,
Mindenkoron jól vagyon ő
dolgok.
Elsőben igy kezdetik ő
dolgok:
Hogy az hanya (?) köztök igen
forog,
Hasok penig éhség miatt
korog,
Morva vize ő finom jó
borok.
Tót okosabb sokkal az
magyarnál:
Mert mindenben ő új
szokást talál;
Az kását főzi
vöröshajmával,
Meri marokkal kanál
nélkül az torkában.
Az komló is jobb neki
szőlőnél,
Az gyürű-mag kedvesebb az
medgynél,
Jobbnak tartja köként az
fügénél,
Ő néki jobb csipke az
egresnél.
Szabad urat ők nem
válogatnak,
Czeremóniával nem
gondolnak,
Csak leülnek ha asztalra
hoznak,
Mézes lére nem igen
szaggatnak.
Tót nem finnyás, mindenben
belékap,
Szőrös máléban nagyokat
harap,
Hajdinára hogyha ő
akadhat:
Addig eszik míg egyet nem
rúghat.
Pogácsában ők nem
válogatnak,
Kenyérbül is magyarra
szorulnak,
Az savóért igen
vonakoznak,
Két dióért kertet
ugrándoznak.
Kiterjesztéd híredet
nevedet:
Mert megverték sokszor az
fejedet,
Üstökben is kaptál az
szerdékért,
Sokszor verték orrodat
téjfölért.
Az nyúlhúsra nem igen
szaggatnak,
Igen örülnek az
pohánkának
Melylyel azok hogyha jól
lakhatnak:
Ollyan hasok – mint az
ebihalnak.
Szép kövér húst az tót nem
szereti,
Mert fél, hogy ha gatyáját
megfösti,
Melyet hogyha az orra
megérzi,
Napestig is elunja
bűzölni.
Innendtova majd lesz
uraságban:
Mert bőven van az
vöröshajmában,
Válogathat mastan az
kaszában
Mely után kap az
kőtés-czipóban.
Néki mindenkor helyén van
dolga:
Ha szert tehet egy rosz pár
kecskére;
Ha búzája terem egy
kepécske:
Félen úgy áll az hajlott
süvege.
Ha van néki egy rosz koszos
lova:
Ő nemesnek mindjárt magát
tartja;
Bátor turós légyen annak háta
–
De azt tudja: nincsen annak
mása!
Ez tótoknak minden
gazdagságok
Ha van nekik két riskó
marhájok,
Hajdinának ha egy holdot
szánnak:
Ugy örülnek mint egy hold
buzának.
Az tót rátart az nagy
uraságra
Ha van néki egy rosz
kabillája;
Noha rosz légyen az ő
gatyája –
Mégis szert tesz
karmazsin-csizmára.
Még akkor is úri ember az
tót:
Ha vagyon az nadrágján
nyolczszáz fót,
Azon sem szokott
hordozni zsinórt;
Ott is megtetszik,
hogy csak egy rosz tót.
Vége légyen már az
uraságnak!
Magunkat adjuk az
kaszállásnak,
Ha nem tetszik vagy az
aratásnak;
Ha bor tetszik: kapjunk
kapállásnak.
Az ezerhatszázban ezt
szerzettem;
Az tótok közt én igen
éheztem,
Zabkenyérre keservesen
néztem,
Az savót is jó üzűven
ettem.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
„Vonakoznak“ = huzakodnak; „Kőtés“ = költés, buzacsirából készült eledel.
T. K.
CSÚFOS GAJD A TÓTRÓL.
– Hegedős-ének a XVII. századból. –
Magyar vitézek, hogyha
tetszenék:
Egy énekecskét néktek
mondanék;
Én elhiszem, énekemnek ha
örülnétek,
Nevetnétek, – örülnétek,
sőt eldülnétek.
Valjon nincsen-é tót
közöttetek?
Hogyha penig van:
megjelentsétek!
Mert ha volna: nem
tarthatnám azt jövevénnek,
Félre
dülnék, – sőt elülnék, inkább hallgatnék.
– Mikor szent Péter e földön
jára
Egy fáradt lósz..t
előtalála,
Ugy felrugá, hogy előtte
hármat fordula:
Aha csunya – büdös
pára, czo fel, légy tóttá!
Hamar felugra, talpára
álla,
A haját portul meg sem is
rázza;
Éhen-szomjan szent
Péternek szalad utána
Azt kiáltja:
Daj mi gleba! Daj pano Petra!
Itt a szegény tót nem tud mit
tenni,
Sir keservesen, nem tud mit
enni;
Jobb volt – ugymond –
lóoldalban és csontmalomban,
Zab-szuszékban, setét boltban mint
Liptovában.
Egy kenyéren van tót a
lovával:
Mert zabot eszik tyúk, lúd,
disznával;
Tótnak vadalma: figéje, és
a gégéje
Istrághoz termett,
született, kit meg is illet.
Meghallottátok mi légyen a
tót?
És most micsoda, tégy két T-ét,
egy Ó-t:
Már áll a tót, két nagy
T-bül egy nagy akasztót,
Tedd közé az
Ó-t: immár a tót, – nincs oda jobb fót.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 173. II. Ugy látszik valami kóbor
hegedős éneklé a magyar vitézek mulattatására. A kurucz tábori
dalok versalakjában van irva.
T. K.
HÁZADBAN BELÉPNÉK…
– A XVII. századból. –
Házadban belépnék, ha engem
megszánnál,
Egy szót szólnék
szerelmem, hallgatnál –
Valami szót
szememre nem hánnál!
‚Mint az minap, talán azt
akarnád:
Hogy magadat énvelem
mulatnád,
Mások előtt is azt
kimondanád.
Nem telik most bizony abban
kedved:
Mert előttem az minapi vétked
–
Mellybül megtetszik hozzám
hűséged!‘
Nehéz higyjed az
szerelem-iga:
Valaki azt igazán nem
vonsza –
Van annak ez világon nagy
kinja.
‚Jőjj bé immár szintén
megszántalak,
Mert tégedet tovább nem
kinozlak –
Ezután is szivemnek
tartalak!‘
* * *
Mátray-codex.
JAJ ÉN REMÉNTELEN…
– A XVII-dik századból. –
Jaj én reméntelen
Igen szerencsétlen,
Szegény árva életem;
Hol van
régi kedvem?
Elmult már én
tőlem,
Hűl és kesereg
szivem.
Mi hasznom e világban
élnem?
Ha csak a bú emészt
éngem.
Nincsen
panaszimat
Keserves sok
búmat
Kinek kelljen
számlálnom;
Mert szük1) az igaz sziv
Ki
csak egyedül hiv –
Mi haszna
mondanom?
Azért szegény
fejem,
Csak magamban
tartom
Keserves
panaszom.
Elűzéd szolgádat,
Bujdosó árvádat
Szabad szállást keresni,
Az ő
menetelét,
Az ő
szerencséjét
Szabad neki
próbálni.
Avvagy büntől mert
félek
Hogyha mind így
élek:
Itélje meg bár
ki-ki.
Az igaz szeretet
Nem tekint uri vért –
Hanem kivel megnyugszik
Azt
akarja légyen, –
Noha szegény
légyen:
Azzal
megelégeszik.
Ezen
szeretetet
Semminémü
dolgok
Tőle el nem
veszik.
Csak egy
gerliczécske
Ártatlan
férgecske
Társától ha megvál
–
Jaj mit nem
cselekszik?!
Mód nélkül
bánkódik
Zöld ágra nem is
száll,
Vizet felzavarja
–
Úgy marad szomjúva –
Gyakran követi halál.
Soha nagy
titkodat
Titkos
tanácsodat
Ki ne jelentsd
senkinek;
Mihelyt
kijelented
Azonnal
megölöd
Szabadságát
éltednek.
Lészesz annak
rabja
Ki titkodat tudja,
Kell kedvének szolgálnod. –
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74.
FRISS ÉKES TERMETŰ…
– A XVII-ik századból. –
Friss ékes termetű kedves
virágszálom,
Vénus kertében nőtt
aranyalma-ágom,
Kiért mult sok álmom
– nem enyhődik kinom,
Csak öregbül
fájdalmom.
Az te szépségedért ki sok bút
szenvedtem
Noha kinaimat meg nem
jelentettem,
Szivemben viseltem –
mikor reád néztem
Sebessen égni
kezdtem.
Fogadásod tartja, hogy igazán
szeretsz,
Senki szépségéért kedvedbül
ki nem vetsz,
Miért hát nem ölelgetsz
– csókjaiddal nem értetsz,
Szerelmeddel nem illetsz?
Feltetszett napocskám
homályban borula,
Szelid galambocskám
tűlem elvadula,
Kin szivem
jajdula – ugyan elájula,
Hogy Vénus
elárula.
Pártot ütött látom az Vénus
ellenem:
Nem hagyja virágnak
gyümölcsét megszednem;
Hozzája kell
mennem – kedvét kell keresnem;
Csak
hagyja hasznát vennem!
Szállj kezemre immár édes
galambocskám,
Fogadj bé kedvedben
gyengén nőtt rózsácskám;
Szánj meg
madaracskám – gyönyörű sólymocskám,
Éltető friss szajkócskám.
Láthassam általad szerencsém
jobb kedvét,
Hogy vezérljen engem,
tegye rám jobb kezét;
Mert szivem
alig van már, – gondban, sok búban jár:
Láthassam személyedet!
* * *
Mátray-codex. – A harmadik sor középrímelése mindenütt
szabatosan meg van tartva.
T. K.
„ÉNEK BŰN BOCSÁNATJÁÉRT.“
– 1616. –
Ifjuságom vétke gyakran jut
eszemben,
Mely bánatot indít, s
siralmat szivemben,
Hogy tőlem
álnokul megbántatott Isten –
Várom
büntetését fejemre véletlen.
Nincsen bátorsága nyomorult
fejemnek,
Rettegése pedig nagy vagyon
szivemnek;
Mint az tenger habja
ellene révésznek:
Ugy én vétkeim is
keserves lelkemnek.
Napról napra árad s nevelkedik
kinom,
Bűnnek terhe alatt nincs semmi
oszlopom,
Lelkem esméreti újítja
fájdalmom –
Halálra méltónak itél
gondolatom.
Nem hiszem, tengerben hogy
számosabb légyen
Fenekére szállott
föveny bővebb légyen,
Avvagy több
madarat a kék ég viseljen:
Mint én
bűneimnek soksága éltemben.
Mindezekben engem táplál csak
reménség,
Noha félelmet szór lelkemre
a kétség;
Jól tudom, Atyámnál vagyon
kegyelmesség
Ki engem megőriz – ne
ártson az vétség.
Azért szómat hozzád fölemelem
mennyben
Óh irgalmasságnak kútfeje:
jó Isten!
Hallgasd meg kérésem, ne
bocsáss üressen,
Fohászkodó szolgád
utadra hadd térjen!
Bocsánatot kérek tőled
mindenekrül
Mellyekkel sértettem
neved hitetlenül;
Emlékezzél Uram
régi kegyelmedrül
Mely által kivitted
szentid sérelmekbül.
Mert ha Uram velem mint
szolgáddal pörlesz,
Igazságod szerént
esetimről itélsz:
Nem állhat meg
fejem mint az erős vitéz –
Nálánál
erőssebb hadban ha reá néz.
Nem volt e világban senki
vétek nélkül
Ki az természetnek lött
rendelésébül,
Ki nem vétett volna
erőtlenségébül –
De gyógyulást is
vött csak tőled, Istentül,
Amaz álnok kígyó megcsalá
Ádámot,
Fényes palotából lehozá
Dávidot,
Bünre ösztönözé bölcs, eszes
Salamont –
Te engedelmedből mindennek
árthatott.
De kik Szent Fiadnak halálát
jó kedvvel
Magokhoz kapcsolták
érdemét örömmel:
Szabadulások lett
kegyes tekintettel –
Mert őket
értetted jó gyógyító irrel.
Áldd meg Uram kérlek, Fiad
által lelkem,
Vigasztald Igéddel
kétséges életem,
Szomorú felhőkben ne
maradjon fényem,
Indítsad örömre
keseredett szívem!
Például adj engem minden
nyomorultnak
Kik bűnnek jutalmát
érzik nagy-súlyosnak,
Penitentiára
hogy utat magoknak
Keressenek, voltát
látván irgalmadnak!
– Illy könyörgésemmel untattam
Atyámot
Bűnömnek soksága mikoron
bánatot
S keserves fájdalmot én
szivemre hozott –
Légyen áldott neve,
mert már meggyógyitott!
Mint halász rút viztül
megszáradván – szépül,
Nyereségét
látván vígan beszél, s örül:
Így
szivem vígsága bűnt hagyván öregbül,
Lelkem esméreti minden nap könnyebbül.
Ezer felett hatszáz tizenhatod
idő
Minden részeiben szépen
kedveskedő
Ezeket hogy irám
feltetszett esztendő
Volt nékem
örömmel bánatot is szerző.
* * *
A Mátray-codexből; megvan egyébiránt
Balassa Bálint és Rimay János együtt
kiadott énekeinek toldalékában is, péld. lásd a debreczeni 1744-iki
kiadás 243-ik lapját.
T. K.
„INTŐ ÉS OKTATÓ ÉNEK AZ ASSZONYOKNAK TISZTEKRÜL.“
– 1622. –
Asszonynépek vegyétek
eszetekben
Az kik éltek szent
házasság rendiben,
Uratoknak mint
legyetek kedvekben –
És mindenek
előtt szép dicséretben.
Az jó asszony diszi az ő
urának:
Mint az szép hold az égen
járó napnak;
De az kik az hámfán
kivül tapodnak
Azok tűlem ím igyen
taníttatnak:
Asszony-ember forogjon ez
előtted –
Hogy jámbor uradat nem
pénzen vetted,
Szállott várban, sem
ustromon nem nyerted,
Summa ez: hogy
űtet te nem kerested!
Légyen azért urad az
elöljáró,
Te olyan légy mint
kézhez-kötött ráró;
Légy minden
dolgodban uradtul váró,
Kérlek ne
légy visszavonyó, s akaró.2)
Az mit urad akar: minden az
legyen,
Urad ellen szád morogni ne
merjen;
Oly kötélben szabados nyelved
légyen:3)
Hogy uradon soha szégyent ne tégyen.
Oly rút az hol Simon biró jár
elöl –4)
Az mint mast is hallom némelyek felöl,
Hogy az nyerget rakták hátokon följül
–
Szegény barátimnak házok ég
belöl.
Takargassad uradnak
keresményét
Kiért sokszor föltörte az
tenyerét,
Bort nem ivott, vizzel
öntözte inyét –
Titkon azzal te se
vásárolj dinnyét.
Nem mindenkor sokalj az
gyümölcs-szerben
Ámbár bőven egyél az
cseresnyében;
Csak két pénzt is
beszoríts az erszényben –
Másszor
azon bort vehetsz az eczetben.
Tiszta légy te
fejér-öltözetedben:
Ne gyászoljad
uradat még éltében;
Homlokodat ne
ránczoljad gerezdben,
Ne légy komor,
mint farkas az veremben.
Ha pénzecskét ad urad az
kezedben,
Megőrizzed, ne rakd örök
szökrényben,
Ne helyheztesd
feneketlen edényben –
Mikor kéri, add
elő szükségében.
Jámbor vendég ha mégyen
házatokhoz
– Mert néha az Isten
kedves embert hoz –
Tisztességet
mutass édes uradhoz:
Jó étket főzz,
gyakorta nyúlj az csaphoz.
Tiszta légyen minden tálod,
tányérod,
Ne heverjen az hamuban
kalánod;
Magyar-módra fejér légyen
abroszod,
Menten leülj hogy az étket
föladod.
Szemérmes légy, keveset szólj
asztalnál –
Mikor néked szólnak: bár
ne hallgatnál;
Soha ne légy eszesb
jámbor uradnál:
Jó magadviselés jobb
az aranynál.
Ha mit költesz reád urad
pénzében:5)
Annak száma légyen türhető rendben,
Sokat ne tékozolj helytelen, helyben:
Urad veritékje ne menjen
füstben!
Itt jól meglásd szemedet kire
vessed,6)
Vigyázásban légyen te tekénteted,
Leggyakrabban uradra légyen szemed –
Hogy meg ne itéljen eszes vendéged.
Ha mit urad költ7) az jámbor vendéggel:
Ne morogj érette, ne sirasd reggel,
Szegény urad ne emészsze méreggel:
Ő kereste, hadd költse békességgel!
Mikor urad lészen
elindulásban
– Minthogy az férfiú nem
ül csak házban –
Környüle légy,
forgolódjál akkorban:
Töltött tyúkot
sütve tégy az iszákban.
Kikésérjed, ne ragadj az
tüzhelyhez,
Mert esküszöm az én egy
Istenemhez:
Kapanyéllel köll ütni az
illyenhez –
Ki urához ugy lát mint
egy semmihez.
Utczát ne rójj az ő
távullétében:
Házi dolgaidat végezd
elsőben,
Ha tudsz hozzá: vedd az
varrót kezedben –
Hogy az szomszéd ne
vádoljon semmiben.
Ifju legényekkel kártyát ne
játszál,
Borral és rátottal8) ne kufárkodjál:
Mert az gonosz hirnév ha nyakadra száll
Nem rázhatd le az mig ez világ
fönnáll.
Az gazdagság hirtelen
elmúlandó,
Egészséged betegségre
hajlandó,
Szép természet hamar
elváltozandó:
Az rosz hirnév veled
megmaradandó!
Jámbor urad ha haza jön
fáradva:
Küszöb előtt légy te is
talpon állva,
Hozzá siess, az kupa
légyen nyujtva,
Édes szókkal ajakad
légyen rakva.
Kerüld el hát mind egész
életedben,
Tisztán élj uradnak
távullétiben,
Igyenesen menj
együgyü9) erkölcsben,
Hátra ne mászsz, mint az rák az
fövenyben.
Gyermekidet ékes erkölcsre
tanítsd,
Tűztül őrizd, az patakra ne
taszítsd,
Szeresd őket, ruhájokat
megtisztítsd,
Kérlek, az fejeket meg
ne koszosítsd.
Meg ne szidjad: pogány, kurva
fiának!
Ne mondd: ebtül szakadt ördög
magvának!
Szénát adnék enni az oly
asszonynak
Ki így beszél szerelmes
magzatinak.
Fiaidat jártasd az oskolába
–
Ne félj, azzal nem törik ki az
lába!
Leányidat küld el az
varróházba:
Nem tészen kárt az tű
gyönge újjában!
Mert ha fölnő gyermeked
tudatlanul,
Semmi mivet, semmi munkát
nem tanul:
Az mit hová nem tett,
elvészi mástul –
Soha meg nem óhatd
akasztófátul!
Ne éhezzél, ne költs igen
bőven is:
Jó az kenyér néha csak az
sajttal is;
Nem törik el az palaczk
üressen is,
Meg nem halsz – igyál
belőle vizet is!
Tudni köll ezt emberséges
embernek:
Vessző helye bűnéért az
gyermeknek,
Haragodban ne igérd az
ördögnek –
Mert félő, hogy téged
előbb elvisznek.
– Asszonyember, uradat ha
szereted;
Ez verseket szivedbe
helyhezteted,
Mert ha
hivatalodat10) elfelejted,
Tudom hogy az hátodat
megvereted!
Ezt tinektek barátságtokért
adtam,
Ezer hatszáz huszonkettőben
irtam;
Minden asszony tiszta légyen
azt hagytam –
Hogy az hátát meg ne
üssék miattam.
* * *
Szencsey György daloskönyve, a nemz.
muz. kézirattárában, hung. oct. 70.
AZ TENGER FÖVÉNYE…
– 1636. –
Az tenger fövénye ki
sok:
Bokros búk igaz
ollyanok;
Fölyhőben ragyogó napok
–
Ollyak mint
habok.
Az mit mutogat az
világ:
Ollyan mint
magyaró-virág;
Mellyet fejsze hamar
levág
Megszárad az
ág.
Ez nagy földre az mi
letér
Egy szép liliomot nem
ér
Mellyet megcsap az őszi dér
–
Mindjárt veszni
tér.
Fáradtságra
születtettünk,
Sok búban forog
életünk,
Gyakran ágy fenekén
nyögünk
Sirba míg
megyünk.
Sok bánat mi fejünkre
száll
Sokszor búban fejünk is
áll,
Sokszor sok szidalom talál
–
Végre az halál.
Dicsőssége világnak
oly:
Hol nincs maradandó
zsámoly
Gyakran köllő napunk
elfoly
Mint az gyönge moly.
(?!)
Nincs bölcs, nincs uraság
sohult,
Nézd: mindent az halál
ledült11)
Mint őszszel liliom borult,
Minden rend lehullt.
Apró gyermekek és
ifjak
Ország oszlopi, vén
urak,
Tisztes nemzetes
urfiak
Sirban hullanak.
Te is mikor József
valál
Mint rózsa csak ifju
valál,
Sok gyászt nemzetiden
hagyál…
Jaj
meghervadál!
Ezer és hatszáz
elfuta
Harmincz és hatodik
juta:
Minden téged akkor
szána,
Könnyet
hullata.
Atyád holta után
esél
Ágyadban,
betegeskedél,
Harminczöt heteket
töltél
Kiben csak
nyögél.
Gyorsan tölt rövid
életed,
Óh béhunva te két
szemed,
Jajgat te kegyes özvegyed
–
Nem szólhat
veled.
Macskássy nemes
Ilonád
Óhajt, hogy hamar
elhagyád,
Talpig gyászban szegént
hagyád –
Nem szólhat te
szád.
Özvegységre hamar
juta,
Búval lölke
megárada,
Jajszóval szive
fárada,
Árván
marada.
Ím nemzetedet
elhagyád,
Ennek gyámola volt
atyád;
Immár az vala csak reád
–
Árvául hagyád.
Elmultak te kevés
napid,
Meghültek nemes
tagaid;
Úgy gyültek ide nemzetid,
–
Sirnak hugaid.
Szánják ím rövid
életed
Ifjui . . . .
.
(A többi ki van szakadva.)
* * *
Szencsey György dalkönyvéből. Ugy látszik, e vers bucsuztatóféle
volt.
T. K.
ÚJ HIRT MONDOK…
– Lakodalmi gajd 1636-ból. –
Új hirt mondok, minden reá
hallgasson,
Illik beszédemnek hogy
hitelt adjon,
Az italnak bátor mast
békét hagyjon –
Azután meglehet bár
itton-igyon.
Hozok elő mastan egy
históriát
Hogyha meglölhetném annak
nótáját,
És ha megtudhatnám rövid
summáját:
Azért kiki hagyja mast
boritalát!
Egy szegény emberrül lészen
beszédem –
Ha szóm jól szolgálna
mastan énnékem,
De száraz az torkom,
azért nincs kedvem,
Köszönd reám az
bort, ne tilts(d) meg tűlem!
Egy vén ember ilyen panaszt
indíta:
Három felesége nékie
vala,
Az szerencse neki így szolgált
vala,
Örömöt éltében mindennek
hagya.
Az első ilyen jó és szelid
vala:
Csakhogy dirrel durral
mindennek szóla,
Háza – míg élhete –
csinosan álla:
Hat hónapban egyszer
kisöpri vala.
Az kenyeret szépen megtudta
sütni:
De sót elfelejtett beléje
tenni,
Sületlen találta mindenkor
hagyni –
Igy szokott volt szegény
engem tartani!
Ily természeti volt néki
szegénynek:
Az dolog nem köllött soha
kedvének,
Az szemétben lába
megbotlott ennek,
Savát nem érzettem
soha étkének.
Mikor szóltam néki: engedelmes
volt:
Csakhogy mindenekben ellenem
szólott,
El is tékozlotta az mi javam
volt, –
Az jólakás után ollyan volt
mint holt.
Meghala azonban szegény
nyavalyás:
Kiért reám szálla minden
busulás,
Bánat, keserűség, és nagy
óhajtás,12)
Sok jajgatás után méltó kárvallás.
De azonban ismét megjöve
kedvem:
Mert lőn harmadnapra más
feleségem,
Az megvidámítá bánatos
szivem –
Kinek az jóvoltát nem
felejthetem.
Ez mindenre jó volt az mire
köllött:
Csak az szövés, fonás néki
nem köllött;
Az hol czégért látott
oda sietött:
Akárki itta meg – de ő
fizetött.
Sőt mikor szegénynek pénze
elfogyott:
Az kontyát béitta – mégis
jóllakott,
Néha négykézláb is el-haza
mászott,
Nagylustán ágyamban énmellém
csúszott.
Nagykegyesen akkor csókkal
imádott,
Sok nyálat orczámon gyakorta
hagyott,
Néha nyakamon is által
okádott –
Kebelem is akkor teli
rakodott.
Ugyan az korcsomán szegény
meghala,
Nékem nagy bánatot és sok
bút hagya,
Könnyem nem hullhata soha
utána –
Hogy eszemben juta ő
állapotja.
Harmadikat elvém én
feleségül
Kinek az én szivem fölötte
örül,
Örömömben hajam csak meg nem
őszül, –
Gyakorta rám teként rajtam
könyörül.
Vala az nagy kegyes
magaviselő
Minden dolgaiban jó
dologtevő:
Csakhogy télben nyárban
vala henyélő,
Őszszel és tavaszszal
veszteg-heverő.
Gyors volt mindenekben,
fölkölt jó reggel:
Mikor tik13) szeméten vakarcsál széjjel –
Még akkor sem látott jól szemeivel,
Csipáját törlötte alsó üngivel.
Nem elég volt néki délig
aludni:
Hanem mindenkoron szokott
szunnyadni;
Mikor fölébredett: tudott
koslatni,
Az egyik szomszédtul
másikhoz futni.
– Engedjünk már nótát az
hegedűsnek
Hadd vonjon szép nótát az
nász népének;
Bánom hogy ennyi tál
étket elvisznek –
Énnekem nem adnak
benne14)
szegénynek.
Azért ránts(d) keresztül rosz
hegedűdet
Hüvelyedben tegyed rozsdás
késedet,
Ne áztasd jó borral hitvány
tüdődet –
Hogy ne vedd hiában
fizetésedet!
Hogyha jámbor volna az jó
vőlegény, –
Nékem innom adna, ne
lenne fösvény;
Ha nem ád: szálljon rá
az száraz köszvény!…
Ne légy hát
barátom énhozzám kemény!
Agg-eb volna a ki ezt
megmásolná:
Hogy az énekesnek ő pénzt
nem adna;
Mert lám ő is szegény
sokat kiálta:
Az szegény deák15) is csak pénzt kivánna.
Az ezerhatszázban és
harminczhatban
Karácson havában,
aratás tájban
Egy jámbor ő társát
minden dolgában
Ekképen dicséré az
malomházban.
* * *
Szencsey György dalkönyve.